Jászapáti

Emri Miklós (1931-2009)

Emri Miklós 1931-ben született Vitányon. Iskoláit szülőfalujában kezdte, az elemi népiskola hat osztálya után a falusi tehetségmentő akció versenyvizsgás tanulójaként került Sátoraljaújhelyre. A nyolcosztályos gimnázium első négy éve után a sárospataki tanítóképzőben folytatta tovább tanulmányait. 1951-ben érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen földrajz szakon tanult tovább.

Korsós Miklós (1924-2012)

Korsós Miklós többgenerációs pedagóguscsaládból származott. 1924-ben született Csongrádon. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd itt járt gimnáziumba is. Középiskolai tanulmányait 1943-ban fejezte be, és beiratkozott a Testnevelési Főiskolára. Az első évet el is végezte, majd 1944-ben a fővárosi harcok idején besorozták a Budai Önkéntes Ezredbe. Részt vett a Buda felszabadításáért folytatott harcokban is, minden katonai előképzettség nélkül. A harcok miatt tanulmányait csak 1945-ben tudta folytatni, végül 1948-ban kapott testnevelőtanári diplomát.

Bolváry Ödön (1916-1975)

Bolváry Ödön 1916-ban született.
A jászapáti gimnáziumnak 1945-től 1975-ben bekövetkezetett haláláig, 30 éven át volt tanára. 2003-ban egyik volt osztálya javaslatára az iskola földszint 4.

Szepessy Tibor (1929-2018)

Szepessy Tibor 1929. január 7-én született Budapesten. A klasszika-filológus, irodalomtörténész, műfordító 1952-ben szerzett diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen görög-latinmagyar szakon. 1951 szeptemberétől a Fegyverneki Általános Iskolában töltötte gyakorlati idejét, majd friss diplomával a jászapáti gimnáziumba került, amelynek 1952-1953. között volt a tanára. Latint és a magyart, valamint francia nyelvet tanított.

Széchenyi István-dombormű (Jászapáti)

A jászapáti gimnázium fennállásának 75. évfordulója alkalmából készült el az intézet első névadójának Széchenyi Istvánnak bronz domborműve, amely Máté György szobrászművész alkotása. Mellette Bankos István kőfaragó által márványtáblába vésve a reformkori politikus gondoltai olvashatók: "Kiművelt emberfők sokasága a nemzet igazi hatalma"

Inhalt abgleichen