Korsós Miklós többgenerációs pedagóguscsaládból származott. 1924-ben született Csongrádon. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd itt járt gimnáziumba is. Középiskolai tanulmányait 1943-ban fejezte be, és beiratkozott a Testnevelési Főiskolára. Az első évet el is végezte, majd 1944-ben a fővárosi harcok idején besorozták a Budai Önkéntes Ezredbe. Részt vett a Buda felszabadításáért folytatott harcokban is, minden katonai előképzettség nélkül. A harcok miatt tanulmányait csak 1945-ben tudta folytatni, végül 1948-ban kapott testnevelőtanári diplomát.
Az Országos Sporthivatal döntése alapján Jászapátira került tanítani. Fiatal testnevelőként intézte a gimnázium sportügyeit, emellett a település sportegyesületénél is jelentős szervezői, edzői munkát végzett. Edzője volt a röplabda, a kézilabda, a torna, az atlétika szakosztályainak, sőt a labdarúgókat is ő edzette. 1967. után már csak a női és a férfi kézilabdacsapat edzőségét vállalta a városban.
1951-52-ben az Oktatási Minisztérium tanulmányi felügyelőnek nevezte ki. Egy év után visszatért Jászapátira, önként lemondva az állami megbízatásról. 1984-ben vonult nyugdíjba.
Forrás:
100 éves a Jászapáti Gimnázium. Jászapáti, 2012.