2012. június 1-jén avatták fel Jászfényszarun a Trianon-emlékművet a 32. számú főút és a 3106-os út kereszteződésében. Közel ahhoz a helyhez állították fel Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotását, ahol az 1920-as években emlékkereszt állt a trianoni békeszerződés mementójaként.
Az emlékmű állítása alkalmából Jászfényszaru önkormányzata Trianoni emlékérmet adott ki. Szabó Imrefia Béla tervezte érmet Szabó Géza szegedi ötvösmester készítette el.
Trianoni emlékérmet adott ki az önkormányzat = Új Néplap 2012.
2004-ben készült a "Magyarország királynője könyörögj érettünk" című dombormű az Egri Főegyházmegye alapításának 1000. évfordulóján, mely a Mindenszentek Plébániatemplom falán látható. A mű István királyt ábrázolja, amint felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának.
másk. Sánta
III. Ferdinandtól 1650. évi szept. 28-án V. Gergely s testvérei Imre, Tamás, András nyertek nemeslevelet a következő czímerrel:
Kékben nyilt sasszárny közt szív, fölötte 3 arany csillag; sisakdisz: kardra szúrt törökfő; takarók: arany-kék, ezüst-vörös.
Kihirdettetett 1654. évben, másolata a levéltárban.
(1650. év 2. sz. 1654. év 17. jkl.)
1699-ben András erki birtokos a Sánta családnévvel fordul elő.
Az 1725. évben igazolt Mihály leszármazói:
Nemességet 1715. évi ápr. 30-án Nagy Pál Jászfényszaru jegyzője, neje Turopolyi Borbála, fia Ádám, fivérei István, János és György s István neje Várkonyi Katalin nyertek.
Kihirdettetett ugyanazon évben.
A czímerlevél másolata Pestmegye levéltárában van.
Az 1724. évi investigatió idején Pál csányi lakos volt.
(1715. év 667. jkl.)
Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger, 1906.
Eme családdal az 1724. évi investigatió alkalmával találkozunk először.
Ekkor mutatta fel ugyanis Nagy Gáspár fia Jakab jászfényszarui származású pásztói lakos a III. Ferdinand által 1640. évi jún. 7-én N. Benedek, neje Bán Zsófia, gyermekei Tamás, János és Gergely, fivére András, ennek neje Katalin s fia István részére adományozott, 1650. évben Nógrádban, 1687. évben pedig Komárommegyében kihirdetett nemeslevelet s beigazolta nemességét.
Jakab testvére János Pápán lakott. (1741. év 266. sz.)
Orosz Ernő: Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai.