Kunhegyes

Bojtor Lajosné (1930-2015)

Az 1950-es évek elején fiatal óvónőként kezdett el dolgozni Kunhegyesen Bojtor Lajosné. Az 1955-ben megnyitott új létesítmény, a Rákóczi Óvoda vezetésével bízták meg, amely tisztséget 1985-ig - nyugdíjazásáig - viselte.

2015. szeptember 4-én hunyt el.

Forrás:

Kunhegyesi nagykun kalendárium 2016. Kunhegyes, 2016.

Dienes Eszter (1949-2014)

Csörögi Eszterként látta meg a napvilágot 1949. május 5-én Kunhegyesen.  Általános és középiskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte. Debrecenben a Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtáros szakon szerzett diplomát 1971-ben. Kunhegyesen a művelődési központban, majd Tiszabőn dolgozott. 1987 és 1990 között a törökszentmiklósi városi könyvtár munkatársa volt nyugdíjazásáig.

Szabó Andrásné Nagy Mária (1944-2014)

Nagy Mária 1944. február 23-án született Mezőcsáton. Miskolcon érettségizett. 1967-ben szerzett tanári diplomát, majd a kunhegyesi Általános iskoli diákotthonban lett nevelő. 1969 és 1986 között a Kossuth Úti Általános Iskolában tanított és tanárelnöke volt az iskolai ifjúsági Vöröskeresztes csoportnak. 1986-tól a Dózsa Úti Általános Iskolában folytatta munkáját nyugdíjazásáig.

2014-ben, hosszas betegség után hunyt el.

Nagy József (1953-2014)

Nagy József 1953. szeptember 25-én született Budapesten. Műszaki szakközépiskolában érettségizett. Munka mellett jogot hallgatott.

A hernádi Március 15. Mezőgazdasági Szövetkezet jogtanácsoa lett, majd az Elektrobau Szakcsoport elnöke. A Kispesti Bíróság bírája volt 1988 és 1994 között. A kunhegyesi származású felesége, dr. Balogh Máriával közösen nyitották meg a Magyar Korona Magángyógyszertárat, az egykori 15/31-es állami gyógyszertár helyén Kunhegyesen. Emellett továbbra is folytatta jogi prakszisát. A szolnoki, majd a Karcagi Bíróságon dolgozott 2011-ig.

Kovács Gábor (1925-2013)

Kovács Gábor 1925-ben született Kunhegyesen. Édesapja idősebb D. Kovács Gábor cipész gyermeke volt, aki már fiatalon dolgozott. Keresetét tanulásra költötte, így végezte el a polgári iskolát. 1943-ben a Nagykőrösi Tanítóképzőben folytatta tanulmányait, amelyet csak a világháború után tudott befejezni 1949-ben. Három éviet töltött hadifogsában.

Inhalt abgleichen