Kupa Árpád 1859. január 11-én született Túrkevén. Szülei Kupa Lajos '48-as huszártiszt és Nemes Sára. Négy osztály elvégzése után asztalos inas lett 1870-ben Debrecenben. 1874. március 20-án szabadult fel. Segédként az ország faipari központjait kereste fel vándoréveiben. Pesten Szabóky Adolf kegyesrendi tanárral tanítatta magát, hogy műveltségbeli hiányosságait pótolja. Újabb vándorlás után visszatért a fővárosba és verseket, cikkeket irogatott a munkáslapokba. A Népszava munkatársa volt.
1929-től 1944-ig egy háromnyílású híd állt a Hortobágy-Berettyó felett. Karcsú pillérei elpusztultak. Így 1947-ben egy könnyű, kézzel szerelhető egynyílású Herbert-hidat emeltek. Az ideiglenesnek szánt "hadihíd" közel 50 évig szolgálta az átmenő forgalmat.
1996-ban egy REM jelzésű hadihíd-felszerkezettel újjáépítették a hidat.
Forrás:
1930. január 31-én született Jászdózsán. Szülei Imre Lajos (1897–1967) és Bollók Mária Piroska. A negyedik elemi osztályt Jászdózsán végezte, majd édesapja kívánságra a kőszegi katonai középiskola tanulója lett. A gimnázium ötödik osztályát már Jászapátiban végezte el 1948-ban.
Szurcsik István életének negyedszázadát Túrkevén töltötte. Varsóban 1953-ban szerzett agrármérnöki diplomát. Fiatal szakemberként a túrkevei szövetkezetben kezdett el dolgozni. Vezetői képessége hamarosan kitűnt munkatársai közül, szakmai tudását egyre magasabb beosztásban fejthette ki. Egészen fiatalon már a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökeként végezhette munkáját.
Budai Judit 1949-ben született Fegyverneken. 1974-ben kezdett dolgozni a Városi Könyvtárban Túrkevén az olvasószolgálatban. 1990 és 1993 között a könyvtár igazgatója volt. 1983-ban Miniszteri Dicséretben részesült.