1930. január 31-én született Jászdózsán. Szülei Imre Lajos (1897–1967) és Bollók Mária Piroska. A negyedik elemi osztályt Jászdózsán végezte, majd édesapja kívánságra a kőszegi katonai középiskola tanulója lett. A gimnázium ötödik osztályát már Jászapátiban végezte el 1948-ban.
1949-ben Budapesten kötött házasságot Tóth Anikó Viktóriával. Magyar-történelem szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet a budapesti egyetemen 1952-ben. Tanított a csornai és a jászapáti gimnáziumban. A túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium szakmai vezetése után a Szolnok Megyei Tanács Művelődési Osztályán dolgozott főelőadónként. 1966. március 1-jétől kapott megbízást a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár vezetésére. 1969. november 15-ig látta al a bibliotéka igazgatói posztját, majd a Varga Katalin Gimnáziumban tanított haláláig.
Imre család gyűjteményéből
A Tiszatáj és más irodalmi és közéleti lap munkatársaként rendszeresen jelentek meg irodalomtörténeti publikációi. Az 1960-as években a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja volt. Petőfi-kutatóként az MTA levelező tagja volt. Az Akadémia gondozásában jelent meg Petőfi monográfiája.
Agyvérzésben hunyt el 1970. október 30-án.
Forrás:
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár emlékkönyve, 1952-2002.