1891-ben született Jászberényben. A fővárosban járt egyetemre. 1914-ben szerzett orvosi oklevelet.
A Tanácsköztársaság alatt az Orvos Szakszervezet Direktóriumának tagja lett. 1920-ban emigrált. Bécsben és Csehszlovákiában élt. 1920 és 1922 között a Kassai Munkás című lapot szerkesztette, majd Berlinben a Nemzetközi Munkásmozgalmi és Közgazdasági Kutatócsoport munkatársa lett (1922-1929). A Szovjetunió berlini külkereskedelmi kirendeltségére került 1929-től 1934-ig. Innen került Moszkvába, ahol a Külkereskedelmi Népbiztosság munkatársa lett 1943-ig. 1944-ben a Magyar-Szovjet Külforgalmi Társaság élére tért haza Magyarországra, majd 1946-ban a Magyar Nemzeti Bank elnöke lett. 1948-tól pedig a Külkereskedelmi Minisztériumban töltött be vezető állásokat. 1954-56-ban a miniszteri posztot is betöltötte. 1956-tól a Közgazdaságtudományi Egyetemen a politikai gazdaságtant oktatott. 1957 és 1963 között az egyetem rektori posztját töltötte be. Szerkesztője volt a Politikai gazdaságtan című tankönyvnek is.
Az MTA levelező, majd 1973-ban rendes tagja lett. Munkáját Állami díjjal is elismerték 1970-ben.
1975-ben hunyt el Budapesten.
Forrás:
Kiss Péter: Magyar zsidó orvosok. Budapest, 2016.