Hegedűs Lajos statisztikus, pedagógus Öcsödön született 1940. szeptember 22-én.
Földművescsaládból származott. Az általános iskolát Mesterszálláson végezte el. Gimnáziumi tanulmányait Kunszentmártonban kezdte, majd Mezőtúron folytatta, ahol 1959-ben érettségizett. 1964-ben matematika— fizika szakos középiskolai tanárként végzett a szegedi JATE-n. 1976-ban felsőfokú statisztikai szakvizsgát tett, 1977-ben pedig rendszerszervezői oklevelet szerzett a SZÁMOK-ban.
Középiskolai tanárként kezdte pályáját Szolnokon. 1964-t61 a Dolgozók Gimnáziumában oktatott matematikát és fizikát az esti tagozatos képzésen. Egy súlyos hangszálgyulladást követő műtét után, orvosi javaslatra kezdte foglalkoztatni a pályamódosítás gondolata, amely szerencsésen találkozott a KSH Szolnok Megyei Igazgatósága akkori igazgatójának, Lukács Pálnak az invitálásával, aki munkatársat keresett. 1970-től nyugdíjba vonulásáig a KSH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságán dolgozott. Hivatali pályakezdése egybeesett az igazgatóság Gépi Adatfeldolgozási Osztályának kialakításával, amelynek osztályvezetőjévé nevezték ki. Tizenhárom éven át vezette az osztályt. Aktív részese volt számos, igazgatóságok számára készített „kisszámítógépes” program, gépi adatfeldolgozási rendszer tervezésének, kidolgozásának, amelyeket később a kedvező felhasználói tapasztalatok alapján a KSH megyei igazgatóságai országszerte bevezettek. Az irányítása alá tartozó osztály munkájának színvonala, teljesítménye országosan is a legjobbak közé tartozott, munkatársait tudásuk állandó fejlesztésére ösztönözte.
1983 és 1985 között a Tájékoztatási, majd 1986-tól a Számítástechnikai Osztály vezetője volt. 1988-ban statisztikai főtanácsosi címet kapott. 1990-től elemző statisztikusként a gazdasági, társadalmi folyamatok vizsgálatában, elemzések készítésében hasznosította magas szintű matematikai statisztikai tudását. Rendszeresen napvilágot láttak írásai a megyei statisztikai tájékoztatókban. 2003-ban nyugdíjba vonult, de a 2011. évi népszámlálás hivatali feladataiban még közreműködött.
A tanítás, a statisztika oktatása, népszerűsítése egész életútját végigkísérte 1976-tól 2011-ig óraadóként folyamatosan tanított a Szolnoki Főiskolán, illetve annak elődintézményeiben. Kiemelkedő oktatói munkájáért 2004-ben címzetes főiskolai docenssé nevezték ki. Tanított a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán és számos tanfolyami kurzuson. Szakmai előadásokat tartott többek között az MKT megyei szervezetének programjain is, amelynek tagja volt.
Társadalmi tevékenységei közül kiemelkedik tagsága az NJSZT Szolnok megyei szervezetében, amelynek 1980 és 1985 között titkára, 1985-től vezetőségi tagja volt. Munkásságát 1978-ban Kiváló Dolgozó kitüntetéssel, 2002-ben Kőrösy József-díjjal ismerték el.
Szolnokon hunyt el 2013. március 4-én.
Forrás:
Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Budapest, 2014.
A szócikk elkészítésében Farády Simon Hunor működött közre Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.