Milesz Béla (1843-1912)

Milesz Béla 1843. szeptember 8-án született Mezőtúron. 11 éves korától a karcagi református gimnáziumban tanult. 1858-ban a sárospataki főiskolán folytatta tanulmányait.

Tanulmányai végeztével Putnokon lett tanító, később pedig Alsó-Szuhán, a Bónis családnál nevelősködött. 1865-ben a tiszafüredi fiúiskola hívta meg tanítónak. Tagja volt a megyei tanítótestületnek, amely 1882-ben elnökének választotta. Emellett tevékenyen működött közre a megyei tanügyi bizottságban és a tanítóegyesület országos állandó választmányában is. Rendszeresen publikált a Néptanítók Lapjában.

Alapítója volt  a Tiszavidéki Régészeti Egyletnek, amelynek működését több mint három évtizedig Tariczky Endre római katolikus plébánossal közösen az ő tevékenysége határozta meg. A később Múzeum és Közkönyvtárrá vált gyűjtemény munkájáról évente nyomtatott jelentést adtak ki. Milesz Béla régész, könyvtáros és író munkáját elismerve Tiszafüred 1912-ben megfestette Milesz Béla portréját.

1908-ban a tiszafüredi fiúiskola igazgatójává választották, majd 1911 augusztusában nyugalomba vonult. 1912. május 30-án hunyt el. Tiszafüreden helyezték örön nyugalomra. Utolós útján sokszáz tisztelője és tanítványa kísérte.

Forrás:

Gaál Sándor: Milesz Béla = Együtt 14. évf. 3. sz. (1983): 39.