Repülős emlékmű (Szolnok)

Szolnokon a Kilián úton található Repülőmúzeum előtti parkban állították fel a Repülős Emlékművet a Magyar Veterán Repülők helyi egyesülete kezdeményezésére az 1990-es években kialakított emlékhely mellett. Az 1994-ben felállított kopjafa mellett dr. Kutassy Ágost (1879-1952), Takács Sándor, Vittmann Viktor (1889-1915) és Zsélyi Aladár (1893-1914) síremléke állt.

Szolnok

Szolnok

(Kósa Károly felvételei, 1995 - Verseghy Ferenc Könyvtár)

2004 augusztusában került sor az emlékmű alapkővének ünnepélyes letételére, 2005-ben pedig felavatták Szanyi Péter szobrászművész bronz szobrát, mely egy magasba törő repülőgépet ábrázol. A közel 4 méteres szobor mellett az évek során növényekkel díszített rézsűt alakítottak ki. A parkosított téren a Repülő Múzeum Alapítvány és a repülőbajtársak pedig kopjafákat emeltek az elhunyt pilóták tiszteletére, réztáblákon örökítve meg nevüket az utókor számára.

Szolnok

Szolnok

Szolnok

Szolnok

(Károly Nóra felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár)

Forrás:

Előterjesztés Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. június 24-ei ülésére a Repülős Emlékmű felállítására [Kézirat]. Szolnok, 2004.

Tiszai Lajos: "...ne sírjatok, repüljetek" Jászkun Krónika (1995.08.28.): 1, 3.