A Tisza Antal Úttörőház 1952. december 21-én vette ünnepélyesen birtokába az egykori Vármegyei kasznió épületét. Az úttörők székházában számos foglalkozást szerveztek, amelynek kezdetben az volt a célja, hogy olyan ismeretek szerezzenek a gyerekek, amelyet a háború után még gyengén felszerelt iskolák nem képesek.
Az Úttörőház a Városi Kaszinó épületében - Németh István felvétele
1953-ban megalakult a Háztanács. Az Úttörőház irányítása mellett összefogták a város úttörőcsapatainak tevékenységét is. Az intézmény vonzáskörzete idővel bővült, és számos gyermek látogatta a szakköröket a környező falvakból és a szolnoki tanyavilágból is. 1955-ben a szolnoki úttörőház adott otthont a hazai úttörőházak országos találkozójának. Ekkor már 40-50 féle különböző szakkor működött az intézmény keretein belül. A Krónikás szakkör például a Szolnok megyei Néplap úttörő rovatát készítette.
A ház rendezvényeiről, havi programkínalatáról nyomdai plakátok és különböző műsorfüzetek készültek. A rendezvények kettős célja az ifjúság szórakoztatása és világnézeti nevelése volt. Megemlékezéseket és ünnepségeket szerveztek, és az intézmény irányította a helyi 1919-es tanácsköztársasági emlékek összegyűjtését is. Táborokat és különböző sportrendezvényeket is szerveztek.
Az Úttörőház harmadik feladatát pedig a vezetőképzés jelentette: a gyermek- és ifivezetők felkészítése, valamint a felnőtt úttörővezetők képzése.
1966-tól jelent meg a Vezető című módszertani lap, amely Szolnok Város Úttörő Elnökségének és az Úttörőház közös kiadványa volt.
A szolnoki Tisza Antal Üttörőház fennállása 30. évfordulóján, a jubileumi ünnepségsorozat zárásaként, került sor 1982. december 21-én a fölépítendő új úttörőház és zeneiskola alapkőletételére. Egy évvel később került sor a két intézmény új, közös épületének ünnepélyes megnyitására.
Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára
Úttörőház igazgatói
1952. dr. Majoros Károly
1954. Cseppentő Miklós
1961. András György
1964. Horváth Gyula
1967. Szitha Miklósné
1990. Somogyiné Borhi Gizella
A rendszerváltás után az úttörőmozgalom lassan teljesen elsorvadt. Régi céljait betölteni már nem tudta, ezért új feladatokat jelöltek ki az intézmény fenntartói. Az úttörőház elhagyta egykori névadója, Tisza Antal nevét és Napsugár Úttörőház nevet vette fel.
Az 1990-től Napsugár Gyermekház a Baross úton külön ingatlant kapott. Egykori épületrészét a Bartók Béla Zeneiskola vette birtokba.
Forrás:
20 éves a szolnoki Tisza Antal Úttörőház. Szolnok, 1972.
Kulturális centrum — ajándék a gyerekeknek. Szolnok megyei Néplap (1983.12.22.)
Szitha Miklósné: Szolnok város rövid története. Szolnok, 1976
A szolnoki Tisza Antal Úttörőház története. Szolnok, 1982
Az Úttörőházból Napsugár lett. Új Néplap (1990.08.11.)
Úttörőtörténet. Szolnok, 1986