Karcag

Török István (1904-1996)

Török István 1904-ben Tiszaeszláron született. Édesapja Török Vince református lelkész volt Karcagon. István az elemi iskolát itt végezte el, majd a helyi református gimnáziumban érettségizett 1923-ban. Debrecenben folytatta tanulmányait. 1925 pedig a berlini Collégium Hungaricumba került. Több féléven át Münsterben, Marburgban is tanult.

Batta László (1910-2003)

Batta László 1910. június 29-én született Budapesten, majd a családával Szamosszegre költözött. Pályafutását református lelkészként kezdte, majd gimnáziumi vallástanárként Nyíregyházán és Szatmárnémetin dolgozott. Később a karcagi református gimnázium tanára lett. 

Szabadidejében a Liget utcai házában galambászattal foglalkozott. Az 1956-os események miatt kénytelen volt tanári állását feladni. 1957-ben Budapestre költözött.

Cukor György (1917-1972)

Zucker György 1917. július 16-án született Karcagon. 1935-ben érettségizett a karcagi gimnáziumban. Származása miatt a brünni egyetemen tanult, és 1939-ben Nantes-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet.
A 2. világháború végéig Franciaországban élt.

Kádár Pál (1931-2017)

A karcagi Zádor úti Általános Iskolába rajztanára volt. Tanítványa volt többek között Körmendi Lajos író és Györfi Sándor szobrászművész.
 
Forrás:
Rideg István: In memoriam Kádár Pál = Karcagi Hírmondó (2017.04.28.): 3.

Fekete Imre (1948-2012)

Fekete Imre 1948-ban született Kisújszálláson. Finommechanikai műszerész végzettséget szerzett, majd 1971 és 1985 között a METEFÉM ipari szövetkezetben műszerész szakoktatóként dolgozott.

Syndicate content