Pro Urbe Díj

Fehér János (1952-2023)

Fehér János agrármérnök 1976-ban költözött Újszászra, a helyi termelőszövetkezetben helyezkedett el. Bekapcsolódott a helyi sportéletbe, a tömegsport szervezésébe. 1982-ben az újszászi sportkör elnökévé választották. Számtalan helyi sportrendezvény fűződik a nevéhez. Vezetésével Újszász bekapcsolódott az olimpiai ötpróba akcióba, melynek keretében sokszor 300 gyermek és felnőtt vett részt egy-egy futóversenyen vagy kerékpártúrán.

Suba György (1928-2023)

Suba György 1928. március 29-én született Jászberényben.

Batáné Máté Mária

1945-ben született, édesapja szíjgyártó, édesanyja varrónő volt. A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumba járt.
1963 óta volt könyvtáros, először Kunhegyesen, majd 1965-2004-ig a törökszentmiklósi könyvtárban. Munka mellett, levelező tagozaton végezte el az ELTE könyvtár-történelem szakát. 1993-tól 2002-ig a városi könyvtár igazgatója is volt. Nevéhez fűződik a Helyismereti Füzetek, valamint Az idők rianása című, dr. Fehér Imre által szerkesztett Szélpál Árpád emlékkönyv kiadása is.
A Pro Bibliotheca Alapítvány megálmodója, létrehozója és legfőbb mentora volt.

Lázár Szabolcsné Záborszky Ilona (1933-2020)

Záborszky Ilona 1933. augusztus 22-én született Szeghalmon. 1947-től a Békés-Tarhosi Énekiskolában tanult, majd 1949-ben a budapesti Állami Zenekonzervatórium zongora szakán kezdte meg tanulmányait. 1955-ben szerzett diplomát a Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézete fővárosi tagozatán.

Tanári pályáját a karcagi zeneiskolában kezdte, ahol hamarosan igazgatóhelyettesi teendőket is ellátott. 1968-ben került a kisújszállási zeneiskola élére, amelyet 1990-ig vezetett.

Demeter Kálmán (1926-2020)

Demeter Kálmán 1926-ban született. Ahhoz a generációhoz tartozott, amely átélte a második világháborút, részese volt az 1956-os forradalomnak, kijutott számára az ’56 utáni megtorlásból, benne élt a szovjetidőkben, és
megélte a rendszerváltást is.
Tizenhét éves volt a háború idején, majd még fiatalon a Nagykunsági Állami Gazdaságban dolgozott: műszaki, gépészeti feladatokat látott el.
1956.
Syndicate content