Személyek

Suba György (1928-2023)

Suba György 1928. március 29-én született Jászberényben.

Pintér Sándor (1934-2022)

Pintér Sándor 1934-ben született Debrecenben. Orvosi diplomát is szülővárosában szerzett.

1960-tól több mint 50 éven át a Szegedi Gyermekklinikán dolgozott. Kezdetben kutatással foglalkozott, így jutott ki 1973-ban egy fél éves ösztöndíjjal Oxfordba.

Draskovits Dénes (1905-1978)

Idősebb Draskovits Dénes 1905. noveber 19-én született Hódmezővásárhelyen. 1934-ben diplomázott Szegeden.

Budapesten a Kútvölgyi Szanatóriumban kezdte meg gyógyító tevékenységét. A rezidensképzés után tüdőgyógyászat, majd bőr- és nemiveteg szakterületen is képesítést szerzett. A II. világháború alatt katonaorvosként szolgált az orosz fronton. Háborő után a Kútvölgyi Szanatórium igazgatója lett.

1950-ben azonban elmozdították és Mezőtúrra helyezték a Tüdőgondozó élére. Az ő vezetése alatt épült új rendelő, Szociális Otthon.

Járai Jáger Elemér

Járai (Jáger) Elemér mérnök, műszaki főtanácsost 1941-ben helyezték át Székesfehérvárról. 1944 -ig volt a MÁV Szolnoki Járműjavító műhelyfőnöke.

Leveles Ludvigh Kálmán

Leveles (Ludvigh) Kálmán mérnök 1934 és 1941 között volt a MÁV Szolnoki Jáműjavító műhelyfőnöke.

Syndicate content