Postapalota (Szolnok)

Szolnokon a Szabadság téren működött az első postapalota. Az 1920-as években kicsinek bizonyult az épület. 1932-ben adták át az új központi postahivatal épületét a megyeszéhely központjában.

Szolnok

Szolnok

Erdélyi felvétele - Tér és Forma

A különféle rendeltetésű és belmagasságú helyiségek helyes csoportosítása igen komplikált feladat elé állította a tervezőket, mert amellett, hogy az egyes helyiségek területe és sorrendi kapcsolata tekintetében kötött programrendet kaptak, eleget kellett tenniük Szolnok város azon kikötésének, hogy az épület, miután a város legexponáltabb helyére kerül, külső megjelenésében és tömeghalásában beleilleszkedjék a főútvonal városképébe. Az épület kivitelezője Nagy Sándor és Madas Mihály szolnoki építészek voltak.

Szolnok

Erdélyi felvétele - Tér és Forma

Az íves alaprajzú épület tengelyét a földszinten a főbejárat képezi. A különféle alakú helyiségekből és íves alaprajzból önként adódott, hogy az épület túlnyomóan enyhe lejtésű tetőkkel készült, kivételt csak a mellékszárny képez, ahol a lakások padlásai miatt meredek tető terveztetett. 

A földszinten a bejárattól jobbra volt a felvevő hivatal, a csekk, utalvány, táviratok, levelek stb részére, míg a csomagfelvétel attól balra, egy külön teremben történt. A földszint többi részét a csomag- és levélelosztóhelyiségek, továbbá a főnöki irodák és házmesteri lakás foglalta el.

Szolnok

 
Az I. emeleti nagyteremben a budapest-szegedi távkábel egyik erősítő- és rendezőállomását szerelték be, a szárnyakban pedig a postafőnök és műszerész lakásai foglaltak helyet, mindkettő külön-külön lépcsőházzal.
A II. emeleten a nagyteremben a távbeszélő központ gépei, egy külön teremben a Hughes-gépek kerültek felszerelésre. A telefonos kisasszonyok kényelmét szolgáló pihenő-, öltöző és mosdóhelyiségek, valamint két vendégszoba a Baross-utcai szárnyban voltak. A kocsiközlekedés a mellékutcai kocsibehajtón át bonyolódott le.
 
Szolnok
Erdélyi felvétele - Tér és Forma
 
Az új postaépület már 1931 végén elkészült, azonban a postahivatal nem akart egy új és még kellően ki nem száradt helyiségbe beköltözni, így a hivatal áthelyezése 1932 nyárra lett előkészítve. 1932. június 28-án reggel 7 órakor már az új postahelyiségben áll a szolnoki postahivatal a közönség rendelkezésére. A szolnoki posta az átköltözéssel egyidejűleg felszerelésének nagy részét is modernizálta. Új hivatali berendezés, tetszetős külsejű mérlegek és egyéb szükséges eszközök külsőleg is igyekeznek azt a benyomást kelteni a közönségben, hogy egészen új hivatalt lát maga előtt. A távíró és telefon csak 1932. november 1-én költözött át, mert komplikált és hosszú időt igénylő munka volt az új jelzőlámpás központ beszerelése. A távíró és telefonközpont átszerelésével egyidejűleg a posta a telefon előfizetők készülékeit is átcserélék mozgóhorgos készülékekre.
Szolnok

Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

A belső tereket az elmúlt évtizedekben többször is felújították és átalakították. Az épület napjainkban is a Magyar Posta 1. számú szolnoki hivatalának ad otthont.

Forrás:

Szolnok. Tér és Forma (1932.10.)

Új helyiségbe költözik a postahivatal. Szolnoki Újsás (1932.07.03.): 2.