Megújuló Szín, megújuló közösségi művelődés

A tartalmában és arculatában megújult Szín Közösségi Művelődés folyóirat 17/4-es lapszámát is kézhez vehették szeptember 25-én a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szakmai tanácskozásán a résztvevők. Az évadnyitó értekezletre a megyei szakmai tanácsadó és szolgáltató feladatokat ellátó intézmények vezető munkatársai kaptak meghívást az intézet főigazgatójától, Závogyán Magdolnától.

A főigazgató a megyék képviseletében megjelent kollégákat barátként üdvözölte, majd bevezetőjében vázolta a tanácskozás célját és témaköreit.

Cserép László az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának főosztályvezetője jelenlétével megtisztelte az értekezletet és ismerősként üdvözölte a megyei feladatellátókat. Mint mondta, a főigazgató asszonnyal együtt vettek részt azon intézménybejáráson, ahol minden egyes szervezetet saját működési helyén kerestek fel. Gondolatait így összegezte: az elhivatott kollégáknak köszönhetően a meglevő nehézségek ellenére is pozitív képet kaptak a megyei közművelődési feladatellátásról, melynek meghatározó szakmai szerepe van a helyi közösségi művelődés fejlesztésében és fenntartásában.

Závogyán Magdolna előadásában kiemelte, hogy fontosnak tartja a közművelődési intézményhálózat érdekérvényesítő szerepének erősödését, melynek egyik kitörési pontjaként a Magyar Közművelődés Szakpolitikai Koncepcióját említette. A koncepcióban olvasható kilenc pillér meghatározza a szakmai értékrendet, s alapot képez a stratégiai tervezéshez.

A főigazgató az átalakítás alatt álló Magyar Művelődési Intézetet olyan zászlóshajóként említette, amely megfelelő válaszokat tud adni a mai kor társadalmi és közművelődési kihívásaira. Az intézet szervezeti működésével kapcsolatban elmondta, hogy a szervezeti egységek nem lineárisan, hanem koncentrikus, egymásra épülő körökbe szerveződnek. A dinamikus, projekt-alapú munkaszervezet alapvető feladatai között a közvetítő, összekötő, szervező, kezdeményező és képviselő funkciókat említette meg.

A háttérintézményi feladatok új elemekkel egészülnek ki, melyek között kiemelt fontosságú a stratégiai háttéranyagok készítése, az uniós pályázatokkal kapcsolatos szolgáltatások biztosítása, valamint a projektgenerálás és a projektszemlélet meghonosítása.

Előadása végén a Szín - Közösségi Művelődés formájában, tartalmában megújult friss lapszámát nyújtotta át a résztvevőknek. Ajánlójában felhívta a figyelmet arra, hogy a folyóirat új arculata és tematikája már az intézet dinamikus, innovatív és partnerségre törekvő megújulását tükrözi.

Forrás: mmikl.hu