2018 augusztusában avattak államalapítónk, Szent István király tiszteletére szobrot Jászalsószentgyörgyön. A szobor egy lengyel szobrászművész, Wociech Ruszel alkotása.
Forrás:
Banka Csaba: Összefogás segítette elő a szobor avatását = Új Néplap (2018.08.23.): 4.
Tiszavárkonyban született 1942. november 8-án. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 1969-ben történelem–orosz szakon, majd 1974-ben filozófia kiegészítő szakon szerzett oklevelet. 1975-ben védte meg egyetemi doktori címét.1986-ban régész-muzeológus és 1995-ben pedig hitoktatói végzettséget szerzett Budapesten.
2018 tavaszán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából emléktáblát állítottak fel Jászalsószentgyörgyön a településen elhunyt lengyel és magyar hősök emlékére. A Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület kezdeményezése által megvalósult megemlékezésen az egyesület elnöke, Simon Károly mondott beszédet. Az emléktáblát Szarvák Imre polgármester és Bátori Zsolt, a szolnoki Lengyel-Magyar Nemzetiségi Önkorményzat elnöke leplezte le.
Csikós Ferenc 1929. augusztus 11-én született Jászárokszálláson középparaszti családban. Gyöngyösön a mezőgazdasági római katolikus iskolában 1948-ban tett érettségi vizsgát 1948-ban. Szülei földjén gazdálkodott, de kuláklistára került. Munkaszolgálatra vitték, egészségügyi állapota megromlott. Leszerelése után a Jászárokszállási asztalosipari szövetkezetben helyezkedett el, mint segédmunkás.
1956 októberében a településen is értesültek a budapesti eseményekről. A visszaemlékezések szerint október 24-én a helyi moziban gyűltek össze az emberek. Felolvasták a budapesti forradalmi tanács 12 pontban összefoglalt követelését. Október 27-én megválasztották a 12 tanácstagot, 6 rendfelügyelőt. A Forradalmi Munkástanács elnöke Ludányi Kálmán (1918-2011) lett.