Jászalsószentgyörgy és Jászapáti településeket összekötő földút mellett áll egy kőkereszt, amelyet 1907. augusztus 13-án állított Tóth T. András és Tóth T. Ambrus. A két testvér tanyája és a földje a földút két oldalán állt.
A szandaszőlősi Szent Orbán templom mellett álló keresztet 1889-ben állítatta a helybeli szőlő közbirtokosság.
Fegyverneken 1846-ban állítottak egy vasból készült feszületet, amely a mai Damjanich János út 123. sz. alatt található. A gróf Szapáry József által betelepített svábok Annaházának nevezett településrészen alakították ki otthonaikat. A németajkú telepeseknek nagyon fontos volt a vallásuk gyakorlása.
A kereszt talapzatán olvasható felirat tanúsága szerint a gróf felesége emeltette azt: "Annaház községnek emlékül, gróf Szapáry Józsefné, báró Orczy Anna. 1846. évi nyár hó 26.án"
A Törökszentmiklós környéki tanyavilágból elszármazottak évente egyszer találkozót szerveznek a bartapusztai tanyai iskolában. 2018-ban, a Bartai és Kuczori dűlőből elszármazottak találkozóján, fakeresztet állítottak a Darancsok halmára az egykor itt élők tiszteletére. A volt tanyai iskola közelében található kunhalmon felállott szakrális emlékjelet adományokból valósították meg.
Forrás:
1895-ben állított út menti keresztet Sárközy János és neje, Bartal Borbála, amelyet a helyiek Nyúl-keresztnek is hívnak. A majdnem évszázados feszületet egy vihar 1989-ben ledöntötte. Balog Gyula, a helytörténeti gyűjtemény alapítója jótékonysági eseményt szervezett a kereszt felújítására a helyi Jézus mennybemenetele templomának búcsúján május 13-án vasárnap.