Kőkeresztek

Feszület (Jászkisér)

1901-ben a Jézus Szíve Csoport állíttatott Isten dicsőségére feszületet Jászkiséren a Ladányi út mellett. 2022 januárjában megdöbbentő látvány fogadta a helyieket, amikor meglátták a darabokra tört feszületet. Sokáig az egyik ház udvarán állt, melynek idős lakója szerette volna, ha áthelyezik máshová a keresztet. Erről egyeztetéseket is folytattak az egyházzal, az önkormányzat pedig új helyet ajánlott fel. Adományokból pár hónap alatt megvalósult a szakrális emlékmű helyreállítása.

2022. március 31-én Kocsis Sándor plébános szentelte fel a felújított kőkeresztet.

Kőkereszt (Karcag)

Karcagon a 19. század második felétől a kezdetben kicsi katolikus közösség gyarapodásnak indult, s ezzel együtt a temetőkert bővítése is szükséges volt. A régi katolikus temető 1825-ben megtelt. Az egyházközség új temető nyitását kérelmezte a város elöljáróságánál.

Feszület (Szolnok)(1932)

Szolnokon a Rózsa utcában egy magánház kertjében található a kőből faragott feszület, amelyet 1932-ben állítottak.

Szolnok

Kereszt (Törökszentmiklós-Óballa)

A Törökszentmiklóshoz tartozó Óballa temetőjében 1938-ban állított keresztet Baráth István és Gácsi Barna újították fel. A régi kőtáblát márványtáblával pótolták 2018-ban.

Forrás:

Óballa = Új Néplap (2018.04.11.): 2

Oláh-kereszt (Jászboldogháza)

A jászboldogházi Oláh-kereszt egy különleges méretű síremlék volt. 1887. október 19-én tragikus esemény történt a településen. Oláh István két kislánya, a  4 éves Rozália és a 6 éves Viktória a közeli Zagyva folyóba fulladt. Emlékükre állíttatták a díszes keresztet a Csíkosban, Oláh István tanyájától délre, a Zagyva közelében egy dombon.
Tartalomátvétel