Sport és Testnevelés kiváló dolgozója

Barna István

Barna István sportlövő az atlétika területére tette át működését. Itt érte el igazi sikereit. Harmincöt éven át edzősködött a Szolnoki MAV SE-nél, majd a MÁV MTE-nél. Edzői munkája mellett szervezője, mozgósítója volt Szolnok város és a megye atlétikai életének. Számos magyar bajnok, válogatott, I. osztályú atléta került ki keze alól. Mint többek között Kazi Aranka, aki világcsúcstartó is volt, Kazi Olga, Tóth Béla, Tábori István, Oros Ferenc, az Újpesti Dózsa jelenlegi edzője, Balasi Péter.

Korsós Miklós (1924-2012)

Korsós Miklós többgenerációs pedagóguscsaládból származott. 1924-ben született Csongrádon. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd itt járt gimnáziumba is. Középiskolai tanulmányait 1943-ban fejezte be, és beiratkozott a Testnevelési Főiskolára. Az első évet el is végezte, majd 1944-ben a fővárosi harcok idején besorozták a Budai Önkéntes Ezredbe. Részt vett a Buda felszabadításáért folytatott harcokban is, minden katonai előképzettség nélkül. A harcok miatt tanulmányait csak 1945-ben tudta folytatni, végül 1948-ban kapott testnevelőtanári diplomát.

Tartalomátvétel