1977-ben az Országos Műemléki Felügyelőség „műemlék jellegű épületté” nyilvánította a könyvtár épületét:
„A község főterén a templom mellett, T-alaprajzú, földszintes barokk épület áll. Utcai homlokzata 2-1-2 tagozódást mutat. Az épület hosszában végighúzódó, íves, árkádos tornác kissé előreugró középső részét utólagosan ablak részére elfalazták. Az épület belseje boltíves kiképzésű, hasonlóképpen a pincesoron is. Az épület gerendájába vésett szám „1739” meghatározza az építés idejét. A T-alaprajzú épület mindhárom nyeregtetős homlokzatát barokkos, többszörösen ívelt oromzat díszíti.”
A berendezés terveit Deákné Blazsek Gyöngyvér készítette, a Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet kivitelezte. A kerámiatárgyak, vázák, hamutálak Kun Éva keramikus, a függönyök Csete Ildikó zsűrizett munkái.
1981. május 22-én került sor az ország egyik legszebb, egyedi berendezésű könyvtárának ünnepélyes átadására. A könyvtár alapterülete 389 nm-re nőtt, a hagyományos szolgáltatások bővültek. A boltíves pincehelyiséget szabadidős klubbá kialakítva sokféle rendezvény lebonyolítására, művelődő kisközösségek létrehozására nyílt lehetőség. A könyvtárban történő zenehallgatást jól kiépített zenei hálózat teszi kellemessé.
A Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár a város főterén műemlék jellegű épületben egyedi berendezésű, esztétikus környezetben várja látogatóit.