Dr. Tóth Tibor gépészmérnök szülei nemes Tóth Csongor Mátyás takarékpénztári igazgató és Brisztella Anna. Fiatalon félárvaságra jutott, s négy testvérével együtt özvegy édesanyja nevelte fel. Testvérei: Tóth Tamás (1893-1941) Szolnok polgármestere, Tóth Tihamér (1889-1939) veszprémi püspök és Tóth Tivadar (1892-1972) iskolaigazgató, lapszerkesztő.
Gattájai Gorove László író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Szamosújváron született 1780. június 2-án.
Imre névre keresztelték az első üzemképes szolnoki vitorlázó repülőgépet, melyet Kubik János, a tűzoltóság asztalosa többedmagával 1935- ben építette a Városháza garázsában Rubik Ernő, későbbi világhírű repülőgép-tervező szakmai segítségével.
Tary Gizella 1884. november 19-én született Szolnokon.Húszéves koráig városunkban élt, apja asztalosműhelyében dolgozott, akkoriban például nők végezték a könnyű kezet igénylő bútorpolitúrozást.
1904-ben a fővárosba költözött és beiratkozott Rákosi Szidi neves színészetet oktató tanintézetébe, ahol megismerkedett a vívással is. Közben magánúton tanult franciául, németül, képezte magát az énekben, zenében.
1964. július 21-én Szolnokon született. Családjával Rákócziújfaluban, majd Martfűn élt. Sülyi Károly 1978 és 1982 között a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. A helyi néptánccsoportban táncolt, és zenélt az iskolai népi zenekarban is.
Graefl József jogász 1813-ban született Szolnokon Svájcból áttelepedett, eredetileg pesti polgárcsalád sarjaként. Apja Graefl János és családját iparosként, haszonbérlőként és kamarai tisztviselőként tartották számon.Amikor 1837-ben Szolnok lakói perbe keveredtek a földesurukkal, a Királyi Kamarával ő volt a város jogi képviselője. 1848 júniusában Szolnok követévé választották.