Szabó István (1861-1909)

1861-ben született Nagyszőlősőn. Édesapja kereskedő volt, majd főispáni titkár. Gimnáziumi tanulmányait Beregszászon és Szatmáron végezte. Debrecenben érettségizett, majd jogot hallgatott. Azonban apja korai halála miatt abbahagyta jogi tanulmányait és a papi pályát választotta.

A fiatal pap 3 évig volt a Kollégiumban, mint esküdtfelügyelő és köztanító. 1887 őszén rektor lett Törökszentmiklóson. Tanítóként és segédlelkészként tevékenykedett, majd megszerezte a tanító oklevelet is. A közösség megszeretette. 

1881-ben alakult meg a Földmívelők Olvasókör (későbbi Törökszentmiklósi Első Földmívelő Kör), amelynek 1888-ban lett az elnöke.  A függetlenségi és 48-as párt helyi pártelnökévé választották.

1909. májusában hunyt el.

Forrás:

Emlékkönyv néh. Szabó István emlékének. Törökszentmiklós, 1926.

UMFT