(Kunszentmiklós, 1936 – Szolnok, 2006) okleveles vegyész

Szalai Sára iskolánknak, a szolnoki Vegyipari-, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskolának megalapításától a vegyész-képzés meghatározó személyisége volt.

1936-ban Kunszentmiklóson született értelmiségi család gyermekeként. Szolnokon éltek, a szülők a város ismert és tisztelt polgárai voltak. Édesapja, Szalai János, a Verseghy Ferenc Gimnázium, édesanyja, Szalainé Miklósi Ilma, a Varga Katalin Gimnázium nagy műveltségű magyar-latin szakos tanára és nyolc évig igazgatója is volt.

Demokratikus gondolkodás, szegényeket segítő magatartás jellemezte a házaspárt, s három gyermeküket is ilyen szellemben nevelték. Korán meghalt fiukról beszélték, hogy az osztályban tanuló cigánygyerek mellé nem akart ülni senki, ő felajánlotta padszomszédságát. Az igazgatónő figyelemmel kísérte, külön foglalkozásokon segítette a jó képességű, törekvő, szegény tanulókat. Felkészülésüket rendszeresen ellenőrizte. Ennek a gondoskodásnak köszönhetően több nehéz körülmények között élő tanuló eljutott az egyetemre, és diplomát szerzett. Pintér Margit, a Varga Katalin Gimnázium tanárnője szintén az ő pártfogoltja volt. Ő mondta el, hogy Sárika, az édesanyja kunszentmiklósi temetése után átadott neki egy nevet, arra kérve az elhunyt nevében, hogy a továbbiakban kísérje figyelemmel a nevezett fiú munkáját. Ilma nénit életének utolsó óráiban is foglalkoztatta, mi lesz pártfogolt tanítványának a sorsa. Szívügye volt a népi értékek megőrzése. Felhívta a tanulók figyelmét ezek megbecsülésére, gyűjtésére, s komoly néprajzi anyag lett az eredménye ennek a munkának. Gondolkodásmódja nem volt általános a szolnoki tanárok között.

A család három gyermeke közül a legidősebb Sárika. Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett. Osztálytársa, Szűcsné Marika úgy emlékszik vissza, hogy közvetlen, barátkozó természetű volt, s benne lett volna a diákcsinyekben is, de a társak visszafogottan viselkedtek vele szemben, az igazgatónő lányát tisztelték benne. Szociális érzékenysége már a középiskolában megnyilvánult. Talán az édesanyja példája motiválta, amikor kéretlenül is segítette osztálytársait, ha tanulmányi vagy személyes gondjaik voltak. A család hétvégeken rendszeresen kirándult (túrázás, rokonlátogatások), ez magyarázhatja, hogy az osztálykirándulásokon ritkán vett részt, emlékét alig őrzi középiskolás fénykép.

Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult tovább, és 1959-ben okleveles vegyészdiplomát szerzett. Kezdetben mérnökként dolgozott különböző üzemekben. Az ott szerzett tapasztalatokat jól tudta később hasznosítani pedagógiai tevékenysége során.

1967-ben kezdett tanítani a szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban, 1970-ben a Vegyipari-, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola megalakulása után az új iskola tantestületének tagja lett, s itt tanított nyugdíjazásáig, 1991-ig. Vegyészként nemzedékek sorát nevelte a szakma szeretetére. A szakmai tárgyak közül elsősorban kémiát, technológiát, fizikai kémiát, vegyipari géptant tanított, de ha az iskola és a tanulók érdeke úgy kívánta, a szakmájától nem idegen tantárgy tanítását is elvállalta. Nagy tudású és igényes szakemberként rendkívül széles ismeretei voltak, ebben a szellemben nevelt és oktatott.

A tanulmányi versenyeken rendszeresen ott voltak diákjai, és sokan közülük a döntőben is jegyzett helyezést értek el. Tanítványai tisztelték tudásáért, emberségéért, együtt érző figyelméért. Szalai Sára folyamatosan osztályfőnök volt. Mindenkor a szeretet és megértés jellemezte kapcsolatát osztályával, fokozott gondoskodással törődött velük.

Egyik tanulója, Szabó Marika így ír róla: „Nagyon sokat kaptunk tőle. Megvalósította a negyvenegy fős osztályban a differenciált oktatást akkor, amikor ezt még kevéssé alkalmazták. A különböző képességű és a tanuláshoz sokféleképpen viszonyuló diákokból igy tudta kihozni a legtöbbet. Az osztályból közel harmincan szereztünk diplomát, amikor még kevesebben jutottak egyetemre, főiskolára, s csak a legjobbak tanulhattak tovább, azok is elsősorban a gimnáziumokból. Az eredmények természetesen az osztályban tanító tanárok érdeme is, ő viszont osztályfőnökként sikeresen koordinálta ezt a munkát. Óvott és védett bennünket, mellettünk állt minden kamaszos megnyilvánulásunkban.”

A tanításon túl egyik kiemelt terület volt munkájában a kirándulások és múzeumlátogatások szervezése. Szabad idejéből nagyon sokat áldozott ezekre az utakra.

„Heti egy alkalommal művészettörténeti szakkört tartott számunkra. Ezek az ismeretek teljesebbé tették a tárlatlátogatásokat. Marc Chagall munkásságát én például egy osztálykirándulás során meglátogatott kiállításon ismertem meg. Sokat jártunk múzeumba, színházba. Beszélgettünk, vitatkoztunk a látottakról.” (Szabó Marika) 

Szalai Sára elkötelezett híve volt a történelmi múlt, a földrajzi tájak megismertetésének. Megmaradt feljegyzései bizonyítják, hogy a kirándulásokat szakszerűen előkészítette, s hazatérés után pedig feldolgoztatta az élményeket. Diákjaival a tanulmányok befejezése után sem szűnt meg a kapcsolata. Felnőttként is sokszor megkeresték, véleményét kérték, beszámoltak sorsuk alakulásáról. Ismert volt, hogy sok tanítványához meghitt barátság kötötte, így a már idézett Szabó Marikához is. Felnőtt fejjel ő a tőle kapott legnagyobb értéknek azt tartja, hogy „meg. tanította sok szempontból nézni az eseményeket, az embereket, előítéletek nélkül elfogadni a világ sokszínűségét, viszont a távolságot kialakítani mindennel szemben, ami az értékrendünkbe nem illeszkedik. Csodálatos ember volt. Őszintén remélem, hogy a tőle tanultakból tovább tudok vinni egy keveset."

A kémia munkaközösséget éveken át vezette. Egyéniségéből fakadóan jó kapcsolatot tudott kialakítani kollégáival. Szakmai, pedagógiai tudását elismerték, szivesen kértek tanácsot tőle gondjaik megoldására. Nemcsak a szakmával foglalkozott, különösen az irodalmat szerette, kiemelkedő olvasottsága volt. Érdeklődésének látványos megnyilvánulása volt hatalmas könyvtára, mely képileg is uralta lakását, sa belépőt szinte elkápráztatta. Szívesen ajánlott könyveket, értékítéletében meg lehetett bízni, valódi irodalom volt a javasolt olvasnivaló. Jó volt vele könyvekről beszélgetni, mindig tudott olyan szempontot mondani, amely elgondolkodtatta a kérdezőt. Rendszeres hangverseny- és színházlátogató volt, ezek a művészeti területek is közel álltak hozzá. Szívesen megvitatta élményeit, ilyenkor hevesen érvelt az igaza mellett, arca kipirult, beszédtempója szinte a követhetetlenségig felgyorsult. Igen színes egyéniség volt.

 Őszinte szánalmat érzett a szegénység, a kiszolgáltatottság láttán, s szerény eszközeivel próbált tenni ellene. Évekig dolgozott az 1979-ben alakult szegényeket Támogató Alap (SZETA) munkájában. A SZETA a magyar demokratikus ellenzék legfontosabb mozgalma volt, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elődjének tekintette. Szervezését Solt Otília kezdte, szakmai hátterét a szociológusok tényfeltáró munkája biztosította. A mozgalomhoz csatlakozók pénzt, ruhát gyűjtöttek, segélycsomagokat készítettek. 1984-től a szervezet a határon túli magyarok, főleg az Erdélyben élők támogatásával is foglalkozott. A rendszerváltozás előtt ez a munka ellenzéki tevékenységnek számított, s nem volt veszélytelen a benne való részvétel. Kuriózumnak mondható, hogy egyszerre volt tagja és aktivistája az SZDSZ-nek és az MDF-nek, bizonyságául annak, hogy mindig az értékek mentén élt és politizált, s a két párt által képviselt értékeket össze tudta egyeztetni magában.

Szalai Sára elégedetlen volt a Pedagógus Szakszervezet munkájával, úgy ítélte meg, hogy nem látja el érdekvédelmi feladatát. Támogatta az 1988-ban megalakult Pedagógus Demokratikus Szakszervezetét, és harcolt azért, hogy az iskolában is legyen alapszervezete.

1991-ben ment nyugdíjba, de nem szakadt el az iskolától. Előbb felnőtteket tanított a technikus szakon, majd az iskolaszék tagjaként segítette munkánkat. Másokkal törődő, segítőkész volt élete végéig, egyfajta belső tűz jellemezte, és ez késztette állandó tevékenységre. Mindig élményt jelentett a látogatása, jó volt beszélgetni vele.

Forrás:  

Misurák Dénesné: A szolnoki iskolák tanárai a pedagógusok arcképcsarnokában, 2002-2018. Nyíregyháza, 2018.