Jeney Zoltán 1943. március 4-én született Szolnokon. A debreceni Kodály Zoltán Zenei Szakközépiskolába elvégzése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzőnek. 1967–1968 között Goffredo Petrassinál tanult a római Accademia Nazionale di Santa Cecilián. Vendéghallgató volt a Columbia Egyetemen, New Yorkban 1985-ben.
1970-ben alapító tagja volt az Új Zenei Stúdiónak. 1973-ban ún. extra-muzikális anyagok zenére való átírásába kezdett. Több egyetemre hívták meg előadóként az Egyesült Államokba, Lengyelországba. A győri nyári zeneszerzői szemináriumon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol hangszerelést, barokk ellenpontot, összhangzattant és kortárs zenei elemzést tanított. 1988–1989-ben DAAD ösztöndíjat nyert Nyugat-Berlinbe. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzői szakának vezetője lett 1995-ben.
Több szakmai szervezetnek tagja volt: Magyar Zeneszerzők Egyesülete, Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia. A Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának tanácsadója is volt 1991-1994 között.
Művészi tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: Kassák Lajos-díj (1979), Erkel Ferenc-díj (1982), Bartók–Pásztory-díj (1988), Érdemes Művész (1990), Kossuth-díj (2001), AEGON művészeti társdíj (2006), Artisjus-díj (2018).
2019. október 27-ben hunyt el Budapesten.
Forrás:
Meghalt Jeney Zoltán. Népszava (2019.10.29.)