Református templom (Cserkeszőlő)

A település központjában álló modern református templom, amelyet 1997-ben adtak át. Építéséhez a helyi hívek mellett holland és német adakozók járultak hozzá, amelyről egy emléktábla is tanúskodik a templom külső homlokzatán, valamint a templom előtti teret, az adakozók lakóhelyéről Wieringermeer nevezték el.

A cserkeszőlői református gyülekezet 2014. szeptember 13-án avatta fel új harangját.  Muzsik Tamás református lelkész és Varga Tamás római katolikus plébános, a település két lelkipásztora szentelte fel a lengyelországi Czestochowában készült bronz harangot, amely a helyi református gyülekezet adományából és pályázati forrásból finanszíroztak.

Cserkeszőlő

Cserkeszőlő

(Kósa Károly felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár)

 

Forrás:

Vágner Szabó János: Harangszentelés a református templomban = Cserkeszlői Hírek (2014. december) p. 11.

UMFT