Bobich János (1795-1878)

Bobich János honvéd ezredes (1795-1878) 1848. júniustól százados a 3. honvédzászlóaljban, majd 1849 elejétől őrnagy, a zászlóalj parancsnoka. Leiningen-Westerburg Károly naplója említi, hogy harcolt a márciusi szolnoki csatában. A hónap végén léptették elő alezredessé és 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki a tavaszi hadjárat során. A 28. honvédzászlóalj a Driquet-dandárral 1849. április 2-án Jászárokszállásra, 3-án pedig Jászberénybe vonult. Az I. hadtesten kívül ide érkezett a III. hadtest is. A II. ugyanekkor Jászjákóhalmára vonult. Jászberényben feloszlatták a Máriássy János által vezetett tartalék hadosztályt, amelynek alakulatait felosztották az I. és a II. hadtest között. Változás történt a Driquet-dandár élén is, amelynek parancsnokságát a 3. honvédzászlóalj parancsnokaként kitűnt Bobich János alezredes vette át, amelyet ettől kezdve Bobich-dandárnak neveztek. A debreceni csatában megsebesült. Aradnál fogságba esett.

Forrás:
Leiningen-Westerburg Károly: A szolnoki csata. In: 1848-1849 Szolnok megyében : Válogatott dokumentumok. Szolnok, 1979. 42. p.

UMFT