Juhász Sándorné (1917-2014)

Juhász Sándorné Mária 1917. november 11-én született Szentgotthárdon. A tanítóképző elvégzése után egy évet tanított szülővárosában. Apáti Sándorral, a jánoshidai jegyzőjével kötött házasságot, így került a település általános iskolájába tanítóként. Majd elvégezte a földrajz-történelem szakot. Ezután a jászjákóhalmi iskola igazgatóhelyettese lett. Második férje Juhász Sándor, a Járási Tanács Művelődési Osztály munkatársa lett. Juhász Sándornét 1967-ben nevezték ki a jászboldogházi általános iskola igazgatójává, amely posztot nyugdíjazásáig, 1973-ig töltötte be. A tantárgyai tanítása mellett néptáncot is oktatott és énekkart is vezetett. Zenés színdarabokat tanított be, és zongora kíséretet is szolgáltatott hozzá.

A gyémánt diplomás pedagógus 2000-es évek közepén lányához költözött Rákóczifalvára. 2014. szeptember 23-án hunyt el. Rákóczifalván helyezték örök nyugalomra.

Forrás:

Zrupkó Ferencné: Búcsúzunk iskolánk volt igazgatóitól = Boldogházi Hírek (2014. december) p. 5.

UMFT