1930-ban született Tiszaföldváron. Itt járt elemi iskolába, majd a ceglédi gimnáziumban folytatta tanulmányait. A háború után Szentesen fejezte be a gimnáziumot. Szegeden a Pedagógiai Főiskolán szerzett földrajz-rajz szakos tanári diplomát.
Először Rákóczifalván tanított, majd a Virághegyi Általános Iskolában kapott munkát. Végül a tiszaföldvári Ószöllői Általános Iskolában helyezkedett el és dolgozott nyugdíjazásáig, 1991-ig.
Mihalovits Ernő esperes plébános 1873. augusztus 20-án született Szegeden. Pappá szentelése különböző helyeken volt káplán, majd Rákóczifalva plébánosa lett. Innen 1912-ben Lajosmizsére került.
Forrás:
A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.
A mártírhalált halt Kenyeres Lajos (1908-1957) pap szobrát 2016 elején avatták fel szülőhelyén, a rákóczifalvai római katolikus templom előtti. A fejszobor Pogány Gábor Benő alkotása.
2019. augusztus 10-én leplezték le Kligl Sándor szobrászművész alkotását, II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) fejedelem egész alakos szobrát a rákóczifalvai Városháza előtt.
1817. július 31-én született Szakolca településen Schuster Konstantin főpap. 1831-ben lépett a piarista rendbe, újoncéveit Privigyén töltötte. teológiai tanulmányai után a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1840-ben szentelték pappá.
A rákóczifalvi katolikus templom kertjében új teret alakítottak ki 2018 nyarán közfoglalkoztatási mintaprogram keretében. A közjóléti-rekreációs gyógy- és dísznövénykertet Szent Flórán térnek nevezték el. Itt avatták fel a tűzoltók védőszentjét ábrázoló szobrot 2018. június 27-én.
2017. május 28-án adták át Rákóczifalván az 1956-os Büszkeségpont és emlékhelyet. Az emléktáblát a Kuruc Hagyományőrző Egyesület állította.