1950 és 1989 között Magyarországon az állami ünnepségek sorába került az úgynevezett felszabadulás ünnepe is. Ennek dátuma április 4-e volt, amelyet ma már jól tudunk, hogy téves, mivel a szovjet csapatok nem tudták tartani a Sztálin által elvárt időpontot. Az ünnep sok-sok kérdést felvet, amelyet minden ember más és más szemszögből értékel, ami teljesen érthető. A társadalom egy részének megszállást jelentett, míg másoknak valóban a felszabadulást és az életet. Sokaknak szomorúságot, míg megint másoknak valóban örömöt jelentett, hiszen véget ért (legalábbis az ország területén) a háború. Somlyai Magda történész is felvetette a problémát már a 70-es évektől, maga is az események árnyaltabb megítélését szorgalmazta. 

Ha áprilishoz köthető, akkor miért most kerül sor az emlékműről szóló beszámolómra? Jászladányon a frontvonal november első felében vonult át, így bár azt követően következett a kilakoltatás három keserű hónapja, de a hadi eseményeken a lakosság már túl volt, míg az ország nyugati fele még rettegve várta a szovjet csapatok megérkezését.

1973-ban már különféle tervrajzok érkeztek a községi tanácshoz. A tervrajzok sarkában szerepel az alkotó: Dusa István okleveles építész-mérnök.

 

A tervek alapján egy fektetett L alakú köztéri alkotás lesz, amelyre különféle lemezplasztikák kerülnek fel. A mészkő alapú beton emlékműre egy fáklya, az 1945-ös évszám és egy vörösréz fáklyatartó került fel. Ezen kívül készült egy másik változat is, ahol a fáklyatartó helyett zászlótartó szerepelt volna. Dusa Istvánnak az emlékműre vonatkozó visszaemlékezését Tüskés Anna így idézi: „A 30 éves évfordulón adták át Jászladány Felszabadulási emlékművét, melyet a Képző- és Iparművészeti Lektorátus megbízásából mint önálló építészeti alkotást terveztem.” Egyebet nem tudni. A tervező Dusa István mellett az emlékmű elkészítésében részt vett Simon Ferenc (1922-2015) is, aki 1974 elején kezdte el kisebb megszakításokkal az 5 méter hosszú és 2,4 méter magas emlékmű építését, 1974. október 31-én pedig már készen várta a felavatását.

Következtek a téli hónapok, majd a tavasszal, pontosabban április 4-én sor került az emlékmű felavatására is. Az ünnepségen Major Tibor, a jászberényi járási bizottság első titkára tartott beszédet, majd megkezdődött az avatás, amit a társadalmi és gazdasági szervezetek, valamint az intézményvezetők koszorúzása követett.

Az emlékmű a 90-es évekig megmaradt. Emlékszem, sokakkal egyetemben, hogy a koszorútartóban jókat lehetett ücsörögni. Később, a márványlapok lassan lehullottak, az emlékmű átalakult csobogóvá, amely vize őrizte a fáklyát. A rohangászó gyerekeket egy ideig a breakesek, majd a biciklisek váltották fel. Az emlékmű identitását veszítette. Idén a csobogó is átalakításra került, a fáklya pedig beköltözött a Helytörténeti Kör gyűjteményébe, ahol a tervrajzokkal együtt megtekinthető.