Dr. Urbán Mihály mezőtúri esperes-plébános missziós munkája során megismerte a vidéket, és 1941-ben jegyzőkönyvrögzítette tervét, hogy Harkányi Anna bárónő felparcellázott uradalmának területén lévő magtárat alakítsák át templommá. 1943-ban letették az alapkövet, körmenetben hozták a téglát egyenként a tanyasiak, sokan ráírták háborúban eltűnt, elhunyt vagy még hazavárt férjük, fiúgyermekük, testvérük, édesapjuk nevét. A viharos időben felépült 1944-ben a Csugar-kúriai Jézus Szíve Béketemplom.
A csugari templom a hatvanas évek közepére egyre elhanyagoltabb állapotba került. Az egykori kertjét, szobrait vandálok verték szét. 1967-ben az egyházmegye a kihasználatlanság miatt értékesítésre kínálta a templomot a TSZ vezetőségének. A Magyar Mongol Barátság TSZ vezetői megvásárolták és lebontásra ítélték, az építőanyagot értékesítették. A tornyot nem merték lebontani, azt felrobbantotta a magyar honvédség.
A 2000-es évek elején, a mezőtúri Nagyboldogasszony egyházközsége, Ondavay Tibor plébános irányításával elhatározta, templomukban kialakítják a „csugari kápolnát”. Majd elkészült az emléktábla:
„Csugari kápolna” Az 1944-1971. között fennálló csugar- kuriai templom hagyatékából épült kápolna a
2000. év nagy jubileumának emlékére.”
A hívek összefogásából megvalósulhatott, hogy 2021. december 10-én a Nagyboldogasszony Katolikus Templom kertjében átadták a Béketemplom emlékkeresztjét, a következő felirattal:
„Készült a csugar-kúriai „Béketemplom” emlékére adakozásból az Eucha-risztikus Kongresszus évében 2021.”
Forrás:
Kakuk Móni: Emlékkeresztet állítottak az 50 éve lerombolt Csugar-kúriai Béketemplom emlékére. Mezőtúr és Vidéke (2022.01.14.)