Új köztéri emlékművet és közösségi teret adtak át a Túri Vásár napján 2024. augusztus 11-én Badár Balázs fazekasmester és a mezőtúri fazekasság tiszteletére.
Dr. Tolnay Gábor Öcsödön született 1931. január 18-án. A negyedik elemi elvégzése után a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban íratták be. Tanulmányait a Szarvasi Tanítóképző Intézetben folytatta 1949-50-ben, majd az ELTE bölcsészettudományi karán 1963-ban magyar-történelem szakos tanár szakon végzett. 1973-ban pedig politológus diplomát is szerzett. 1970-ben doktorált, majd 1994-ben lett a történelemtudomány kandidátusa.
Idősebb Draskovits Dénes 1905. noveber 19-én született Hódmezővásárhelyen. 1934-ben diplomázott Szegeden.
Budapesten a Kútvölgyi Szanatóriumban kezdte meg gyógyító tevékenységét. A rezidensképzés után tüdőgyógyászat, majd bőr- és nemiveteg szakterületen is képesítést szerzett. A II. világháború alatt katonaorvosként szolgált az orosz fronton. Háborő után a Kútvölgyi Szanatórium igazgatója lett.
1950-ben azonban elmozdították és Mezőtúrra helyezték a Tüdőgondozó élére. Az ő vezetése alatt épült új rendelő, Szociális Otthon.
1992-ben kötött testvérvárosi együttműködést Mezőtúr, Árkos és Sepsikőröspatak település. A 30. évforduló alkalmából állítottak kopjafát 2022. augusztis 14-én Mezőtúron a Városháza előtti prakban.
Forrás:
30 éves barátság. Mezőtúr és Vidéke (2022.09.09.)
Mezőtúr. Új Néplap (2022.08.22.)
Török János iparművész emléke előtt tisztelegve avattak emléktáblát a mezőtúri városházán a Zsolnay-gyár porcelántervezőjéről elnevezett "Török terem" mellett 2022. május 7-én.
Forrás:
Kakuk Móni. Emléktáblákat avattak. Mezőtúr és Vidéke (2022.06.03.)
Dr. Várady Mária, a város lakossága által nagyon tisztelt gyermekorvos emléke előtt tisztelegve állítottak emléktáblát a doktor családja közreműködésével 2022. május 19-én Mezőtúron a Csokonai utcában.
Forrás:
Kakuk Móni: Emléktáblákat avattak. Mezőtúr és Vidéke (2022.06.03.)
Rimóczi Ágnes: Emléktáblát avattak az orvos tiszteletére. Új Néplap (2022.05.26.)
Köhler Júlia 1934-ben született Mezőberényben. Családja megsínylette a II. világháború utáni évek meghurcoltatását. Bár a közgazdasági egyetemre nem vették fel, mégis világi foglalkozásában könyvelő lett. Könyvelőként ment nyugdíjba 1986-ban. 1983-ban - 49 évesen - jelentkezett az Evangélikus Teológiai Akadémia levelező tagozatára. és 1986-ban fejezte be teológiai tanulmányait. Így lelkészi munkát vállalt. Mezőberény után 1991-től 2001-ig Mezőtúron teljesített szolgálatot.
Dr. Draskovits Dénes kezdeményezésére készült köztéri szobor Badár Balázs fazekasmester születésének 165. évfordulója alkalmából. 2021. november 12-én leplezték le Takács Győző képzőművész alkotását, amely pontos háromszoros mása Badár Balázs koronás vázájának.
Forrás:
Kakuk Móni: Új köztéri műemléket avattak Badár Balázs és a fazekasság tiszteletére
Németh Gyula Mezőtúron született 1885-ben. 1907-ben került a MÁV szolgálatába, mint állomásfelvigyázó segédtiszt.
1908-ban Szolnokra helyezték. 1927-ben tett tisztviselői vizsgát. 1929-től tisztviselőként teljesített szolgálatát és kezelte a pénztárat.
A szolnoki MÁV sportegylet egyik megszervezője és alapítója volt. Az atlétikai osztály alelnöki tisztségét is ellátta. A vasúti áruház alapítása is a nevéhez fűződik, amelynek tisztviselője és ügyvezető igazgatója is volt.
A szolnoki református egyház presbitere volt.