A Damjanich János Múzeumban (Szolnok, Kossuth tér 4.) kialakított Szolnoki Panteonban található a Szolnoki Művésztelep egykori alkotójának, Szabó Lászlónak (1927-2002) emléke előtt tisztelgő relief.
Czibulás Péter (1940-2003) színművész emlékére, aki az 1960-as évek közepétől haláláig a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja volt, díszkutat emeltek a teátrum falán (Szigligeti utca felől). Az artézi kút kifolyója felett Varga Gábor szobrászművész által készített dombormű látható, amelyet 2005. január 20-án állítottak fel.
Lajos József szobrászművész alkotását 1979-ben állították fel a Tisza-híd lábánál a Tisza parti sétányra néző pillérre. A kő domborművet Szolnok Megye Tanácsa emeltette.
A Kossuth tér és Táncsics Mihály út sarkán álló társasház - egykori HM lakások - homlokzatán 1968-ban állították fel Dózsa Farkas (1902-1982) ipari formatervező rézlemezből készült domborművét. A két alakos kompozíció a tudományt és a művészetet szimbolizálja.
A SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ (ma Ifjúsági Ház és Szolgáltató Iroda) Óvoda utcai homlokzatán az 1957 és 1959 között készült domborművet, amely Andrási Kurta János (1911-2008) szobrászművész alkotása. A relief 250x350 cm mészkőből készült.
1986. áprilisában, Rácz Aladár (1886-1958) cimbalomművész születésének 100. évfordulóján leplezték le domborművét a település könyvtárában. A portré Muhari László fafaragóművész alkotása. A megemlékezi ünnepséget a cimbalomművész özvegye Yvonne Barblan is megtisztelte jelenlétével.
Forrás:
A település nevének első írásos említése 1433-ból való. A forrás születésének 575. évfordulója alkalmából állított emléktáblát a városháza épületében a Jászfényszaruért Alapítvány és a Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2008-ban.
A Tavaszi Emlékhadjárat rendezvényének 25 éves jubileuma alkalmából avattak emléktáblát a jászberényi Városháza épületének homlokzatán 2013. április 3-án. A bronz domborművet Glarati Brigitta és Mozgay Balázs tervei alapján a fővárosi Numizmatikai Szerszám és Fémtermék gyártó és Szolgáltató Kft. készítette el.
Czupp Pál fafaragó a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumnak adományozta a névadó pedagógusról, Nagy Lászlóról (1816-1875) készült zsűrizett munkáját. A faragott portrét 2004. június 11-én leplezték le a szakmunkásképző épületének földszinti folyosóján.
Forrás:
Szakképző iskolai hír. Kunhegyesi Híradó 14. évf. 8. sz. (2004. augusztus) 6. p.
Szolnokon a Baross úton áll Solymosi Ignác mellszobra. A mészkőből készült alkotás Szabó László szobrászművész munkája, amely 1976-ban készült.
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola fotótára