Pozsonyi Katalin pedagógus a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese volt 1980 és 1990. között, majd 1990-től 2001-ben bekövetkezett haláláig látta el az igazgatói feladatokat.
Forrás:
Szabó Zoltán: Im memoriam Pozsonyi Katalin. Túrkeve (2021.05.)
Madarász Erzsébet 1929. június 16-án született Túrkevén. Férje dr. Soós István, két gyermekük született.
1945-ben lett a Munkáspárt tagja.
2021 januárjában hunyt el. Túrkevén helyezték örök nyugalomra.
Forrás:
Dr. Soós Istvánné emlékére. Jászkun Munkás (2021.04)
Tóth Ferenc Vendel 1968-ban helyezkedett el Túrkevén, mint fogorvos. 33 éven át a város vezető főorvosa volt. Batthány-Strattmann László-díjjal tüntették ki magas színvonalú munkájáért.
A város közéletében is részt vett, az önkormányzati képviselőtestületnek 14 évig tagja volt.
2021 elején hunyt el.
Forrás:
Dr. Tóth Ferenc Vendel. Túrkeve (2021.03.)
Túrkevei pedagógus, aki 1967 és 2008 között tanított történelmet. Nyugdíjba vonulásakor Pedagógus Szolgálati Érdemrendet kapott. Számos szakmai kitüntetésben részesült: Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Úttörővezető Érdemérem, Honvédelmi miniszter emlékérem
Közreműködött a 2001-ben megjelent Szülőföldem, Túrkeve című helyismereti kötet összeállításában is.
2020. október 23-án hunyt el.
Forrás:
In memoriam. Túrkeve (2021.01.): 15.
Kiss Kálmán birkózó mesteredző nevtét vette fel a túrkevei Városi Sportcsarnok. A névadó táblája mellett további öt emléktáblát lepleztek le a névadó ünnepségen. A Túrkevei VSE 100. évfordulója alkalmából a sportegyesület legjelesebb tagjainak, összesen 267 helyi személy neve szerepel.
Forrás:
Gönczöl G.: Kiss Kálmánról nevezték el a kevi sportcsarnokot. Új Néplap (2011.06.28.): 15.
Derestey (Deim) Vince hadbiztos vezérőrnagy (gyal., hbs.) Túrkevén született 1888. február 3-án. Szülei: Deim János és Ehrlich Friderika. Iskolái: honv. hdp. isk. 1—4. évf. (1902—1906); hbs. tanf. Nyelvismerete: német (n. m.), horvát (n. m.), szerb (n. m.)Rendfokozata: hdp. thtts.: 1906. 8. 18.; hdgy.: 1907. 11. 1.; fhdgy.•. 1912. 11. l.; szds.: 1916. 11. 1.; hbs.: n. a.; 2. o. főhbs.: n. a.; 1. o. főhbs.: 1938. 5. l.; hbs. vőrgy.: 1942. 11. 1.
1996 márciusában leplezték le Iván Sándor (1933-1992) Táncsics-portréját. A Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterme előtt felállított szobor posztamense pedig Sudár Anett keramikus alkotása. A túrkevei amatőr szobrász Táncsics Mihály-szobrának felállítására lakossági gyűjtés indult és a polgármesteri hivatal támogatásával valósult meg.
Forrás:
Jenei Gyula: 1848-as emlékhely. Jászkun Krónika (1996.03.13.): 1.
1997 márciusában Sinka István születésének 100. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát a költőről elnevezett téren. A bronz dombormű Talamasz Lajos alkotása.
Forrás:
Felavatták Sinka István domborművét. Jászkun Krónika (1997.03.10.): 3.
Vincze Pál 1777-ben született Túrkevén. A polgári életből, hol vármegyei írnok volt, vétetett fel a testőrséghez 1797 július 10-én a Jászkún kerület ajánlására. A gárdától 1802 július 9-én 150 forint végkielégítéssel távozott és a polgári pályán helyezkedett el. Szolgálata alatt 1802-ben beosztva a pozsonyi országgyűlésre kirendelt testőrkülönítménybe.
Forrás: