Harsányi istván 1872-ben született Túrkevén. Sárospatakon református teológiát hallgatott, majd Heidelbergben folytatta tanulmányait. Az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának szerkesztője volt. Az Örömhír vasárnapim iskolai vezérkönyvek kiadója vol. 1903-1904 között Dayton és Toledo városban tevékenykedett, makd 1904 és 1910 között Bridgeport lelkésze volt.
1910. február 11-én hunyt el.
Pécsi Dániel 1856-ban született Túrkevén.1918-ban kapott orvosi diplomát Budapesten.
Szülővárosában lett körorvos. Itt alapította meg az első magyar himlőintézetet, amelyet később a fővárosba helyeztek. A Francia Akadémia tagja volt. Az 1885-ös párizsi világkiállításon és az 1896-os millenniumi kiállításon aranyéremmel tünttték ki.
Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a tüdővész és a rákbetegség kutatásának területén.
Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát a Kálvin utcában Túrklevén. A Túrkevei Református Egyházköszég által készített emléktáblát 2009. szeptember 6-án leplezték le.
Forrás:
Emléktáblát avatnak a Kálvin-év alkalmából = Új Néplap (2009.08.28.): 5.
Kemecsei Hajdu Sándor 1848. július 13-án született Túrkevén. Édesapja Hajdu Miklós (1825-1850?) hites ügyvéd, kerületi számvevő, édesanyja Kenéz Konstancia (1830-?). Az apa egykori veronai állomáshelyén kezdte meg tanulmányait, majd Piacenza, Bécs és Pozsony iskoláiban folytatta tanulmányait. A jogot Pozsonyban és Kassán hallgatta.
Túrkeve város közgyűlése 1924. május 5-én határozott hősi emlékmű állításáról, ahol Fülöp József ezredes,a HEMOB küldötte mutatott be emlékműterveket. Pásztor János budapesti szobrászművész "Harcra kész huszár" című alkotását rendelte meg a település. A régi piactéren (mai Petőfi tér), a városháza előtt 1925. június 28-án leplezték le az emlékművet.
1933. február 13-án Túrkevén született Pápai József. Általános- és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1955-ben szerzett gyógyszerész diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
Makra Sándor 1915-ben született Túrkevén. Tanulmányait a szegedi polgári iskolai tanárképzőn és a budapesti Református Teológiai Akadémián végezte. 1965-ben doktorált a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen. Népmesekutatással és babonák vizsgálatával foglalkozott.
1992 decemberében hunyt el. Budapesten temették el.
Forrás:
In memoriam = Jászkunság (1993. április): 47.
1949 tavaszán a belügyminiszter 122.090. (1949.III.) 1-2. számú rendelete alapján a szovjet hősi temetőket és sírokat összeírták. A felmérés tartalmazza az eltemetettek számát, sírbakerülésük időpontját. Ha ismert volt, az elesettek nevét, születésük és elhalálozásuk időpontját is. Megyénkben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban található 2585/1949.
1897. július 15-én született Túrkevén. Gimnáziumi tanulmányait Túrkevén, Mezőtúron, Iglón és Pápán végezte. 1986-ban hunyt el. Debrecenben jogot hallgatott. Az első világháború miatt csak később Pesten szerzett diplomát. A Keleti Akadémiát is elvégezte, ahol a török és arab nyelvet is elsajátította. Történelem. földrajz szakos diplomát is szerzett a budapesti tudományegyetemen.