A nagyrév egyházközség 1609-ben alakult meg. A községben 1659-től folyamatosan működnek református papok a török kiűzéséig. 1697-ben egy tatártámadás következtében a falu elnéptelenedett. A 18. század eljén, a kuruc idők elmúltával, újratelepülést községben indul meg újra az egyházi élet. 1721 után épült imaháza a közösségnek, 1764-től rendelkeztek egyházi haranggal. 1772-ben épült fel az első torony nélküli templom, amelyet vályogból emeltek. A nádtetős templomhoz a Tiszaföldvártól megvásárolt fatornyot állították fel, amelyet később lebontottak és haranglábat építettek a templom mellé.

A napjainkban is látható kőtemplomot Mikolay József nagyrévi lelkész tervezte 1833-ban. A templom több fázisban épület fel a nagyrévi hívek áldozatos munkája nyomán. 1847-ben már állt az épület. Ezt az évszámot őrzi a a főbejárat felett olvasható római szám. A torony tetején álló szélkakas pedig  a templom szentelésének 1853-as évszámát őrzi. A 2. világháború alatt a tornyot többször érte találat. A templom orgonáját pedig szovjet katonák pusztították el. A 2000-es nagy tiszai árvíz a templom épületét is megrongálta, amelyet azután felújítottak.  2001. szeptember 1-én adták át a belülről felújított templomot és a parókiát.

Az 1996-ban a Millecentenáriumi ünnepségek keretében felavatott emléktábla, amelyen egy biblia idézet olvashaó "Boldog a nép, amelynek Istene az Úr..." (Zsolt 33, 12), valamint Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének harmadik szakaszának első két sora: "Értünk Kúnság [Kunság] mezein / Ért kalászt lengettél [..]."

(Kósa Károly felvételei - VFMKMI)