A településen átvezető 32. sz. közút mentén található feszületet 1889-ben állították fel.A tégla posztamensen nyugvó kőkereszt napjainkban erősen elhanyagolt állapotban van. A kereszre feszített Jézus és a lábánál álló imádkozó Mária alakja több helyen csonka.
A Szent István út és a Jász út találkozásánál, a temető sarkában álló fehérre meszelt kőkeresztet, a talapzatán találhazó márványtábla tanúsága szerint, 1934-ben álltotatta Gecse János és Bencsik Apolló, majd 1954-ben Sinka Ferenc és felesége Gecse Erzsébet újítatta fel a feszületet.
Az alattyáni temetőben 2000-ben átadott ravatalozója, amelynek főhomlokzatán emléktáblát állítottak z elhyuntak tiszteletére a Millennniumi ünnepségsorozat keretében. A főhomlokzat centrumában kiugró rizalit a bejárat felett a Szentháromságot ábrázoló freskó látható.
Az alattyáni temetőben a főbejárat közelében áll Á. Sándor János és neje, Oláh Mária által emeltetett feszület.
Az alattyáni római katolikus templom közelében, a helyi általános iskola udvarán (Szent István út 21.) áll az 1890-es évek mádosik felében emelt díszes talapzatra állított feszület.
1914-ben állítatta Kiss Ferenc és neje Varga Viktória a háztelken álló feszületet a 32. sz. út mentén. A kőkereszt Baly Gy. jászberényi kőfaragó munkája.
Oláh Ferenc és neje Lajó Mária állítatta a feszületet 1901-ben, amely egy jászberényi kőfaragómester, Bali [Baly] György munkája. A kőkereszt betonoszlopos drótkeretítéssel, fémkapuval elzárva áll a Jász út és a Kossuth Lajos utca sarkán.
A Nagy Háború helyi hősei emlékére 1933. június 29-én emeltek emlékművet Alattyán központjában. Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő avatta fel a 2 méter magas szobrot, amely egy magyar honvédet ábrázol. Az emlékmű helyi szobrászművész, Gecse Árpád (1900-1999) alkotása.
A helyi védettséget évelző szakrális szobor, amelyet Tahy György táblabíró állítatott 1801-ben. A műemléket az Alattyán Községért Alapítvány újította fel.