Jászágó

warning: Creating default object from empty value in /data/web/www_zounuk/sites/all/modules/i18n/i18ntaxonomy/i18ntaxonomy.pages.inc on line 34.

Macsi Sándor (1926-2020)

Macsi Sándor 1926. január 14-én született. Elemi iskoláit Nyírmártonfalván végezte, 5 osztályt járt, majd négy éves polgári iskolával folytatta a Debreceni Református Kollégiumba. Ezután beíratták az öt éves tanítóképzőbe. Felsőfokú tanulmányait levelező tagozaton folytatta a Szegedi Tanárképző Főiskolán földrajz-biológiai szakon.

Gyarokparti kápolna

Jászágó település külterületén 1926-ban épült a Gyarokparti iskola. 1937 őszén kápolnát szenteltek. Aczél József apátplébános tartott ünnepi misét és körmenetet. A kápolnafülkében Tőzsér János szobrászművész készítette a kőoltárt és a Mária-szobrot.
 
Az épületet 1972-ben lebontották.

Szabó Gyula (1929-2017)

Szabó Gyula 1929. március 9-én született Jászárokszálláson. Marosvásárhelyen katonai tanulmányokat folytatott. A II. világháborút követően Egerben szerzett kántor tanítói diplomát.

A jászágói iskola igazgatójaként vonult nyugdíjba, majd utána három cikluson át a település polgármestere volt. 

2017. március 24-én helyezték végső nyugalomra Jászágón, mely díszpolgárává fogadta.

Forrás:

1. világháborús emlékmű (Jászárokszállás)

1924. november 2-án avatták fel Pongrácz Szigfrid (1872-1929) szobrászművész szobrát Jászárokszálláson. A műkőből készült szobor imádkozó, rohamsisakos katonát ábrázol. Jászágó elesetteinek neve is olvasható az emléktáblán, mivel a Nagy Háború idején Jászárokszállás tanyavilágához tartozott.

Lótos Ferenc-emléktábla (Jászágó)

Az ágói általános iskola falán 1999-ben emeltek emléktáblát az egykori tanító, Lótos Ferenc tiszteletére, valamint azok emlékére, akik felépítették az ágói iskolát 1924-ben.

Iskolakápolna (Jászágó)

Az ágói iskolával egybeépült fatornyos kápolna 1924-ben épült fel Czettler Jenő országgyűlési képviselő és a helyiek  jóvoltából. Szentmise alkalmával az iskolai padokat használták, és az ajtók széthúzásával a kápolnát egybenyitották az iskolával. 1973-ban Benke László (1903-1983) jászberényi festőművész festette ki a kápolnát.

Római katolikus templom (Jászágó)

Jászágó középkori gótikus temploma a török korban elpusztult. Az 1924-ben épült iskolakápolnában tartották a miséket 1989-ig. Ekkor épült fel Horváth István miskolci építész tervei alapján az új templom az iskola szomszédságában, melyet Jézus szíve tiszteletére szenteltek fel Seregély István egri érsek 1989. október 1-jén.A hajóra emlékeztető modern templomépület tetőszerkezete bentről látványos ácsmunka.

1848-as emléktábla (Jászágó)

Az 1848-9-es szabadságharc emléktábláját 1998-ban állíttatta Jászágó Község Önkormányzata. A fehér márványtábla a Polgármesteri Hivatal előterének falán található.

Jászágó

(Bordás Anett felvétele - Jászágó)

2. világháborús emlékmű (Jászágó)

Jászágó, mint Jászárokszállás településrésze érte meg a 2. világháborút. A helyi áldozatok emlékére a rendszerváltás után emeltek mementót. 1990. október 23-án avatták fel Sisa József (1951-) iparművész alkotását.

 Jászágó

Lótos Ferenc

áll. el. isk. tanító * 1901. Görgényszentimre. Oklevelét 1921-ben Szegeden szerezte. Jászberényben működött 1 évig, 1924-ben helyezték Jászárokszállásra, az ágópusztai népiskolához. Leventeoktató, a pusztai népművelés vezetője. - Felesége: ''Szabó Anna'', leányai: Magdolna, Erzsébet, Éva és Klára.

=== Forrás: ===
Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.

Tartalom átvétel
UMFT