2024-ben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját Jászboldogháza Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete. Ebből az alkalomból állítottak szobrot Szent Flóürián tiszteletére. A védőszent szobrát a leleplezést követően Soós Tamás plébános szentelte fel.
Jászboldogháza egyik legrégebbi épülete az 1873. március 10-én átadott vasútállomás. Az állomás épületében váróterem, forgalmi iroda, állomásfőnöki lakás és raktár kapott helyet. Az épület vasúti műemlék és a helyi értéktár része.
Forrás:
Jászboldogháza helyi értéktára. Jászboldogháza, 2019.
Buczkó Erzsébet pedagógus családban született, 1951-ben végzett a Jászberényi Állami Líceum és Tanítóképzőben. Még 5. éves tanítójelöltként kiküldték gyakorlótanítani Karcagra. Így kezdett tanítani a csíkosi tanyasi iskolában. Aztán a következő két évben az alsóboldogházi iskolában tanított, majd Jászjákóhalmán. 1957-ben, a mai Székely Mihály Általános Iskola elődjében, visszakerült Jászberénybe.
2021. március 21-én hunyt el.
Forrás:
Búcsúzunk. Boldogházi hírek (2021.05.)
Dr. Pap Béla gépészmérnök az 1970-es évek elején került Jászboldogházára, hosszú időn át vezető szerepben dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, majd másokkal közösen mezőgazdasági vállalkozást alapított.
1990-től 30 éven át volt a település önkormányzati képviselője. Alpolgármesterként szolgálta a közösséget, a tisztségért járó jutattásáról lemondva 2007. évben a Faluházat, 2008. évben a Jász-Világtalálkozó szervezését, 2009-ben pedig a hídépítést támogatta. Jászboldogháza díszpolgárává választotta 2016-ban.
Tagja volt a Boldogházi Gyermekekért" Közhasznú Alapítvány
Üveges Lajos Ottó 1932. augusztus 24-én született Szolnokon a Bábaképzőben. Az elemi iskola 4 osztályát Jászbolodgházán végezte. A jászberényi József Nádor Gimnáziumba járt 1942 és 1947 között, majd 1947-től a Szolnoki Állami Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett 1951-ben.
Szaszkó Sándor 1948. június 30-án született az 57-es számú csíkosi tanyán. Szülei Szaszkó Sándor és Bagó Rozália. Jászberényben forgácsoló esztergályosnak tanult.
A jászberényi Hűtőgépgyárban dolgozott a rendszerváltásig. Kárpótlásként visszakapta a családi földet és gazdálkodásba kezdett a közel 100 hektáros területen.
Jászberény külterületén a tanyavilágban több iskola is működött. A Kormposparti Iskola, amely arról kapta a nevét, hogy egy magaslatra építették. A Jászberény-szentimrei és a Jászboldogházához tartozó jakabi határban élő gyermekek jártak ebbe az iskolába, amelyet 65 évnyi működés után 1970. június 20-án zártak be.
Konkoly Béla (1919-1986) , a Jászboldogházi Aranykalász Termelőszövetkezet egykori elnökének emléke előtt tisztelegve avattak márványtáblat a Tsz iroda falán 2019 nyarán, születésének 100. évfordulója alkalmából.