Ézsiás Anna emeltette a feszületet 1905-ben, amely az új iskola sarkán állt. 1968-ban az iskola építésekor került a szakrális emlékmű Koncz Péter házának udvarára (Szabadság út 65.). Innen a kőkereszt elnevezése.
Forrás:
Tóth Tibor: Jászfényszaru bel- és külterületén szobrok, egyházi emlékek, keresztek, emlékművek, táblák és fák [Kézirat]
1910-ben magánszemélyek adományából készült a felső temetőben álló kőkereszt, amelyet 1995-ben újítottak fel.
A felső temetői kápolna falán, a bejárat jobb oldalán található a Szűcs család tagjainak emléket állító márványtábla. Szűcs Mihály és felesége, Berze Terézia volt a kápolna építtetője. Mellettük korán elhunyt fiaik nevét is olvashatjuk az emléktáblán.
1996-ban a Fényszaruiak Baráti Egyesülete felújította a Szűcs család kriptáját, valamint a család emlékét őrzi márványtáblát is.
Forrás:
Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége. Jászfényszaru, 2013.
Tóth Tibor: Jászfényszaru bel- és külterületén szobrok, egyházi emlékek, keresztek, emlékművek, táblák és fák [Kézirat]
Az egykori tanácsháza (Szabadság tér 1.) falán avattak emléktáblát 1995-ben, a jászkun önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. Az emléktáblán Vörösmarty Mihály emléksorai olvashatók: "A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz."
Forrás:
Jenei Gyula: Emléktábla-avatás Jászfényszarun. Jászkun Krónika (1995.07.31.): 7.
1996-ban, a Millecentenáriumi rendezvénysorozat keretén belül avattak címeres emléktáblát a római katolikus templom falán, a főkapu bal oldalán.
A Hatvan-Szolnok vasútvonal megnyitásának 125. évfordulója alkalmából, 1998 tavaszán avatták fel a helyi vasútállomás épületének falán a vasúttörténeti emléktáblát.
A felső temetői kápolna falán avatták fel Koltay József (1911-2006) emléktábláját, aki félszáz esztendőt át töltötte be kántori tisztjét az egyházközösségben.
Forrás:
Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége. Jászfényszaru, 2013.
1996-ban, a Millecentenáriumi ünnepségsorozat keretében ültettették el a Hét vezér fáját. A hét juharfát kovácsoltvas kerítés övezi, amelyen a honfoglaló vezérek neve is olvashat egy-egy táblán.
2003- április 1-jén egy ezüst hársfát ültetett Göncz Árpád és Koltay József kántor Jászfényszaru születésének 10. évfordulója alkalmából. Erre az eseményre emlékeztet a facsemete előtt, a járdaszintbe süllyesztett emléktábla.
2008-ban a 15 éves jubileum alkalmából pedig egy török mogyorófát ültettek.
Jászfényszaru első tanyasi iskolája 1925-ben épült, majd 1954-ben emelték fel közösségi összefogással a Homok-tanyai iskola második épületét, amely 1971-ben zárt be a csökkenő gyermeklétszám miatt. Az egykori iskolaépület ma vadászházként funkcionál.
2013 őszén avatták fel az épület falán található emléktáblát, amely a népes tanyai lakosságra, és az iskolára is emlékezik.
Forrás:
Új emlékhelyek létesítése, avatása szeptember 28-án = Mi újság Fényszarun? 24. évf. 8. sz. (2013. augusztus) 21. p.
Tóth Tibor: Új külterületi emlékhelyek létesültek = Mi újság Fényszarun? 24. évf. 10. sz.