A Zagyvaparti Idősek Otthona, a valamikori Szociális Otthon városunk jelentős intézménye, a műemlék Orczy-kastélyban található. (A kastély történetéről későbbiekben, külön írunk).
Ebben a "töredékben" az otthon megalapításáról, mindennapjairól szeretnénk írni a korabeli sajtó híradásait felhasználva.
Az 1950-es évek közepétől jelentek meg híradások a sajtóban arról, hogy Újszászon szociális otthon kialakítását tervezik.
A Szolnok megyei Néplap 1955. jan. 8.-i számában: "…Ugyancsak Újszászon a volt Continentál-kastélyt mintegy 200 ezer forintos költséggel szociális otthonná alakítják át…"
Szintén a Néplapban 1956. jan 11-én: "…Újszászon a volt Orczy-kastélyt két és félmillió forintos költséggel szociális otthonná alakítják át, s úgy, hogy megőrzik az épület műemlék jellegét. Az új otthont, amelyben száz munkaképtelen öreget helyeznek majd el, 1957-ben adják át rendeltetésének…"
1958. október 2.-án: "…A jövő évi tervek megvalósítására 4 millió 600 ezer forintot fordítanak. Olyan létesítmények szerepelnek ebben, mint a 100 ágyas szociális otthon létesítése Újszászon 3 millió 16 ezer forint ráfordítással…"
1959. január 18.-án: "3 millió forint az újszászi szociálist otthon befejezésére Az újszászi szociális otthonba a korábbi években (már több százezer forintot beruháztak. Építésének befejezésére az idén 3 millió forintot biztosítottak. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy az év végére átadják a modern, 100 férőhelyes szociális otthont, biztonságos, kényelmes hajlékhoz, szerető gondoskodáshoz juttatva ezáltal a rászorulókat."
A Magyar Nemzet 1960. április 24.-i számából: "Az újszászi főúri kastélyból elhagyott magános öregek számára szociális otthon lesz. Elkészültét már nagyon-nagyon várják, de az múlt év végéről úgy kitolódott, hogy jó esetben júliusra fejeződik be. Pedig a Szolnok megyei Építőipari Vállalat január elseje óta mindennapi késésért 1800 forint kötbért fizet."
Egy szomorkás történet arról, mennyire várták az új intézmény megnyitását: "Amiről Mari néni lemondott" (Szolnok megyei Néplap 1960. augusztus 26.)
"Kastély a faluszélen" - A Szolnok megyei Néplap 1960. június 16.-i számában hosszabb cikk jelent meg.
1960. júniusának végén VÉGRE megnyílt a Szociális Otthon.
Elkezdtek beköltözni a lakók.
"Az Alföld legkorszerűbb szociális otthona" - Így nevezte két országos napilap is az újszászi otthont 1960. augusztus 4.-én megjelent lapszámaikban:
Magyar Nemzet: "Az Alföld legkorszerűbb szociális otthona a Szolnok melletti újszászi Continental-kastélyban nyílt meg a napokban. A főúri kastélyt 3 400 000 forintos költséggel alakították át."
Népszabadság: "Az újszászi Continental-kastélyban megnyílt az Alföld legkorszerűbb szociális otthona. Az egykori főúri kastélyt 3 400 000 forintos költséggel alakították át. A száz személyt befogadó szociális intézmény 94 lakója már beköltözött új, kényelmes otthonába."
Az ünnepélyes megnyitásra 1960. szeptember 20-án került sor.
Szolnok megyei Néplap. 1960. szeptember 6. :"— AZ ÚJSZÁSZI SZOCIÁLIS Otthon ünnepélyes megnyitása szeptember 20-án, délben 12 órakor lesz. A megnyitáson dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter is részt vesz."
Néhány cikk az Otthon életéről
"Gondoskodás az öregekről" (Szolnok megyei Néplap 1961. december 28.)
"Az ember, aki térden járt" (Esti Hírlap 1965. február 27.)
Szolnoki Járási Tanács újszászi szociális otthonának újonnan épített szárnyát egy éve adták át. — A modern épületben száz, munkában megöregedett ember talál békés, nyugodt otthont.
Tíz idős házaspár van az otthonban, részükre külön szobát biztosítottak.
Képünkön Lehóczki Mihály és felesége.
(Szolnok megyei Néplap 1965. május 27.)
"Ötéves az újszászi Szociális Otthon" (Szolnok megyei Néplap 1965. július 6.)
Az otthon dolgozói kezdetektől gyűjtögették és albumba rendezték emlékeiket. Ezekből a legelsőt már meg is tekinthetik:
Az otthon életét, mindennapjait tükrözik azok a cikkek, olvasói levelek melyek különböző (országos) napilapokban jelentek meg.
Magyar Nemzet 1968. május 19: "Egyedülálló szociális intézkedést hozott a Szolnok megyei tanács; megszervezte a megye szociális otthonaiban lakó öregek és az állami gondozott gyerekek rendszeres üdültetését. A Balaton festői vidékén, Ábrahámhegyen emeletes épületet vásároltak. Az első turnusban az újszászi és a jászladányi szociális otthonok lakói vették birtokukba az üdülőt."
Képes Újság 1976. április 10.: "Szép volt Kedves Képes Újság! Szociális otthonunk vezetősége a gondozókból és egyéb alkalmazottakból álló két szocialista brigáddal együtt kedves meglepetésben részesítette az otthon női lakóit. Március 8-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából Bajnai László igazgató ünnepi köszöntője után felcsendültek a régi kedves nóták és jó ebéddel, vidámsággal varázsolták feledhetetlen széppé számunkra e napot."
Ezeknek az éveknek a történéseit tükrözik az otthon albumai és a Kossuth Zsuzsanna brigád 1981-85 évi naplója is.
A 100. születésnap "Az újszászi szociális otthon egyik lakója, Homonnai Jánosné a minap lett százesztendős — tudatja levelében Farkas Lajosné, fényképet is mellékelve soraihoz. Terike nénit — ahogy környezetében nevezik az idős asszonyt — ünnepi ebéd várta, s társain kívül felköszöntötték a szociális otthon patronálói is.
További jó egészséget kívánunk mi is Homonnai Jánosnénak." (Népszabadság. 1988. október 20.)
Az alábbi cikkből megtudhatjuk a hosszú élet titkát
Még Ferenc József katonája volt: "Kovács Lajos, az újszászi városi szociális otthon lakója százkettedik évét tapossa. 1896. szeptember 5-én érkezett erre a világra. A világot akkor és most is Újszász jelentette számára. Szerinte gyorsan elrohant ez a százkét év. Foga alig akad, elmondása szerint talán ha három, amelyek már csak akkorák, jó ha másfélnek számítanak. Egy kis itókát reggelente le szokott húzni, az valahogy hozzátartozik a naphoz. Délelőtt legtöbbször alszik, kucsmával a fején. Délután elcsoszog a nővérekhez kicsit udvarolgatni, mert neki világéletében a szőke nők tetszettek. És ugye, a nővérkék között is akad szőke. Szerinte a szeretet, a jó kedély a hosszú élet titka. Meg az, hogy mindent és mindenkit túl kell élni." (Magyarország 1997. november 6)
A Magyar Hírlap 1981. december 13.-i számában "Menedék az élet alkonyán" c. hosszú cikk jelent meg az újszászi szociális otthonról.
A Munka Érdemrend aranyfokozatával kitüntetett Bajnai László igazgató neve szorosan összeforrt az otthonéval. Ott volt a kezdeteknél és az általa végzett szakmai munkát még külföldön is elismeréssel emlegették. Életútjáról a Népszabadság 1985. július 6.-i számában olvashattunk.
A szociális Otthon gyönyörű műemléképületén is kezdett újra meglátszani az idő vasfoga. A 2000-es évek elején minden cikk közös eleme a "felújításra vár" volt.
A 2002-2006 év emlékeit őrzi a 4. album.
Az otthon 2010-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból avatták fel Bajnai László igazgató emléktábláját és az intézmény felvette a Zagyva-parti Idősek Otthona nevet.