1902. december 22-én született Jászberényben. Középiskoláit szülővárosában végezte. A buadpesti József Műegyetemen közgazdaságot hallgatott, de anyagi okok miatt nem tudott diplomát szerezni, visszatért Jászberénybe.
A postatakarékpénztárnál díjnokoskodott, majd egy évig a Fodor-féle rádiólaboratóriumban dolgozott. 1926-ban városi pénztártisztté választották. Az államszámviteli államvizsgát 1927-ben tette le. 1930-ban nevezték ki városi számvevőnek.
1901-ben született Szolnokon. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetének helyi kirendeltségénél kezdett dolgozni.
A katonai szolgálat letelte után Albertirsán a faletel könyvelője lett. 1927-ben szakvizsgája letétele után Jászberényben a forgalmiadóhivatalhoz került, egy év múlva főellenőrnek nevezték ki, majd a vezetői posztot is elnyerte.
Tagja volt a MOVE-nek, vaéamint több társadalmi szervezetnek és sportegyesületnek is.
1885-ben született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári egyetemen szerzett jogi diplomát, majd pénzügyi fogalmazói szakvizsgát is tett 1910-ben.
1906-ban vármegyei aljegyző lett Marostordán, majd 1909-tól Marosvásárhelyen a pénzügyigazgatósághoz került. 1920-ban elhagyta Romániát és Budapestre költözött. Innen 1926-ban Szekszárdra, majd 1929-ben Jászberénybe helyezték. Az adóhivatal fönöke lett.
Ügyvezető elnöke volt a Polgári Lövészegyletnek, egyházközségi tanácstagi posztot is betöltött Jászberényben.
Jászberényben született 1905-ben. 1927-ben avatták jogi doktorrá. Pályáját ügyvédjelöltként Jászberényben dr. Bathó Károly ügyvédi irodjábában kezdte. Majd I. osztályú aljegyzőnek választották, később az iparügy, tanügy, mezőgazdasági és közegészségügy, kórházi ápolási ügyek, állategészségügyek, statisztikai és az általános közigazgatási ügyek tartoztak a hatáskörébe.
A Jászberényi Gazdasági Takarékpénztár Rt. pénztárnoki feladatait is ellátta. Választmányi tagja volt a Lehel Atlétikai Klubnak és a Jászberényi Korcsolyázó Egyletnek.
1873-ban született Bakabányán. 1900-ban szerzett doktori oklevelet Budapesten. Pályáját a fővárosi Szent István Kórházban kezdte.
1903-ban szerzett tisztiorvosi képesítést, és abban az évben került Jászberénybe mint gyakornok segédorvos. 1910-ben lett a vármegye tiszteletbeli főorvosa. A jászberényi gimnáziumban az egészségtant iskolaorvosi minőségében tanította.
1930-ban magyar királyi egészségügyi tanácsossá nevezte ki Horthy Miklós kormányzó.