Kökény Erzsébet 1949. október 29-én született Jászapátin. Szülővárosában végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot. A helyi Postahivatalban, majd az illatszerboltban dolgozott.
1971-ben lett a Jászsági Népi Együttes tagja. 1978-ban vezetésével megalakult a Jászapáti Szövetkezeti Néptáncegyüttes. 2014-ben Pájer Antal-díjban részesült. Művészi munkáját számos kulturális kitüntetéssel is elismerték.
2022 februárjában hunyt el. Március 1-jén helyezték örök nyugalomra a jászapáti temetőben.
Molnár József 1954. július 27-én született Jászberényben. Általános iskolai tanulmányait a Gyetvai János Általános Iskolában végezte, majd az Ipari Szakmunkásképző Intézetben szerzett autófényező képesítést. Érettségi után a Műszerupari Szövetkezetnél helyezkedett el.
Sorkatonai szolgálata után pedig a jászfelsőszentgyörgyi művelődési ház igazgatója lett. A Lehel Társastánc Klub tagja volt, egésze az A osztályig versenyzett, majd el is végezte a tánctanárképzőt. Később a jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanító-népművelő szakon diplomázott le. Több tánccsoportot is vezetett.
A jászberényi Kossuth Népdalkör 2021-ben ünnepelte fennállásának 50 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból kopjafát állítottak az elhunyt karnagyok és dalostársak emlékére Jászberényben a Zagyva folyó partján, a Pethes Imre utca melletti ligetes területen.
A 2021. szeptember 19-én leleplezett emlékmű Kalla Pál aranykoszorús kádármester alkotása.
Forrás:
D.G.: Kopjafát állítottak. Jászkürt Újság (2021.09.30.)
1887-ben született Mezőpetriben (Szatmármegye). 1910-ben szentelték pappá.
1900-ban született Szentesen. 1924-ben avatták orvossá. Honvédfőorvosként 1926-ban lett az 5-ös honvéd kerékpáros zászlóalj főorvosa.
Forrás: