Kovacsóczy István (1818-1888) egri kanonok 1871-ben emeltetett kőkeresztet a Törökszentmiklóst Tiszapüspökivel összekötő közút nyugati oldalán. A stílusában klasszicizáló kereszt kétlépcsős, szögletes talapzatú kőfaragvány. A lépcsők 15 centiméter magasak. A két elemből álló talapzat 1, 45 méter. A kereszt 3 méter magas. Az alkotás közel 5 méter nagyságú. A kereszt alatt koponya látható. Talapzatán az alábbi felirat olvasható: "Dicsértessék / a Jézus Krisztus / állítatta / K. I. E. K.
A jászberényi Szent Imre herceg út 39. sz. ház előtt található parkosított területen álló feszületet 2016-ban újították fel a városi önkormányzat közreműködésével. Az 1900-as évek elején Sárközy Mihály és Pesti Klára állította kőkereszet 2016 őszén Szántó József apát szentelte fel újra.
Forrás:
Banka Csaba: Szentelés = Új Néplap (2016.10.25.): 4.
Jászjákóhalmán az 1770-es években nyitották meg az öreg temetőt. Közel két évszázad után, 1963-ban számolták fel. Ma lakóházak állnak a helyén és utcanév emlékeztet a terület korábbi funkciójára. A feszület az eredeti helyén, az egykori temető bejáratánál áll. Ez napjainkban nem közterület, hanem a Kiss Ernő utca 1. sz. ingatlan hátsó udvara.
Forrás:
A római katolikus templom előtt álló egyszerű feszület, amelyet valószínű a Csipe család állítatott.
Forrás:
Ézsiás Adrienn [et al.]: Belterületi szakrális emlékek Jászjákóhalmán. In: Jászsági Évkönyv. Jászberény, 2014.: 270-275.
2016. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján szentelték fel a bartai kettős keresztet. Az útépítés miatt 2014-ben a bartai - korábban sűrűdűlői - kereszt bekerült a törökszentmiklósi temetőbe. Csőke György és felesége, Csőkéné Csizmadia Viktória, valmint Árvai Károly ekkor határozta el, hogy Bartában keresztet állítanak.