Zendrei Hegedűs Kálmán (1877. december 14. Szolnok – 194?) Ügyvédi oklevelet 1902-ben Budapesten szerzett. 1903-tól a Jászapáti tkpt vezérigazg. 1910-től Kiskunhalas képviselője, több. törv. jav. előadója. 1926 óta Jászapáti orsz. gy. képviselője, a honv. tárca előadója. Jászkiséri földbirt. Számos egy. vez. tagja. A polg. hadi érd. k. tulajd. Tud és pol. cikkeket ír.
A tehetős Hegedűs családnak jelentős birtokai voltak Jászkiséren, ahol mindig is éltek, gazdálkodtak, és a közösség jelentős vezető személyiségei voltak. Jogot és filozófiát tanult Berlinben és Pesten. Ügyvédként dolgozott, a Jászvidék Takarékszövetkezet igazgatója is volt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye vezetésében 1903-tól vett részt.
Az Országgyűlés tagja volt 1910-től. Először Kiskunhalason a Tisza István-féle Nemzeti Munkapárt programjával választották meg. Tisza István híveként politizált. 1927-ben a jászapáti választókerületben indult és nyert, ekkor már Egységes párti programmal. K. Pethes László kisgazdapárti politikust győzte le nagy szavazatkülönbséggel 2815/687. 1931-ben és 1935-ben is a jászapáti kerületben választották meg képviselőnek.
Számos tisztséget töltött be. Az 1927-ben alapított Magyar Szemle belpolitikai rovatát is vezette hosszú ideig.
Forrás:
Kiss Erika: A jászsági alsójárást képviselték a parlamentben 1848-1944. In: Jászsági évkönyv, 2012.: 126-140.
A Magyar Társadalom Lexikonja. Budapest, 1931.
Dr. Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.