Ferencsik Ildikó 1957-ben végezte el az Óvónőképzőt. 1962-ben költözött Kisújszállásra. A Petőfi Óvodában dolgozott nyugdíjazásáig. Gyermekvédelmi felelősként plusz feladatokat is ellátott. 1984-ben Miniszteri Dicséretben részesült. nyugdíjba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.
2018 novemberében hunyt el.
Forrás:
Szabó Lajosné: Tóth Lajosné. In: Kisújszállási Nagykun Kalendárium. Kisújszállás, 2020.
Mezőtúron, a Székeskert nevű városrészben született 1935-ben. A városi Petőfi Énekkarnak volt a tagja 1948-1968 között.
Gortva Imre 1969-ben költözött a Jászságból Kisújszállásra. A Bittner falusi általános iskolában helyezkedett el. 1971 szeptemberétől pedig a 625. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet magyar–történelem szakos tanára lett. Az 1977/78-as tanévtől az 1990-es nyugdíjba vonulásáig, az intézmény igazgatói feladatait is ellátta. 2002-ig óraadóként tanított.
Kiss Ilona 1933. április 15-én született Hajdúhadházán. A helyi református elemi, majd a polgári iskola elvégzése után a debreceni Svetits Római Katolikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1952-ben érettségizett. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán 1956-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát.
1956-ban kötött házasságot Tóth Sándor fizika-kémai szakos tanárhoz, aki a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium pedagógusa volt.