A Hősök szobrát 1924. november 16-án avatták fel. A 2 méter magas talapzaton egy zászlótartó magyar katona műkőből készült alakja látható. Az emlékmű talapzatán olvasható az elesett katonák névsora, felette felirat: "Az 1914-18. évi világháborúban elesett hőseink emlékére állította a Hazafias Kegyelet"
A Mogyorós-halom Öcsöd keleti határában található, a 44. sz. műút mentén. A halom keleti oldalát elhordták és a helyén illegális szeméttelep található.
Forrás:
Tóth Albert: Az Alföld piramisai. Kisújszállás, 2002.
A késő barokk református templomot 1784-ben emelték, majd 1859-ben átépítették. Az egyhajós templom ablakai félköríves záródásúak. A tornyot 1804-ben építették, amely 1859-ben leégett. Az utóbb újjáépített homlokzati tornya négyszintes galériás. A főbejáratnál a torony szélességében rizalit. A belső tér négy csehboltszakaszos. A hajó egyenes záródású két végén 3-3 árkádíves karzat található. 1869-ben Izbéki Sándor és felesége, Makai Zsuzsánna adományából készült el a templom orgonája, mely Bakos Károly ceglédi orgonaépítőmester munkája.
A rendszerváltás után állították fel a 2. világháború helyi áldozatainak emlékművét a községháza közelében álló parkos területen.
(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)