Fehér Imre 1941. március 5-én született Törökszentmiklóson, aki kiemelkedő munkásságát szülővárosának áldozta.
1959-ben a Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1964-ben magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett kiváló minősítéssel.
Az 1964/65. tanévtől egykori alma matere tanára lett. Szakmai elöljárói kivételes tudását elismerve érettségivizsga-elnöki megbízatást adtak neki. A Jászberényi Tanítóképző Főiskola felvételiztető bizottságában is többször szolgálta a pedagógusképzés ügét.
Tanítványai évtizedeken keresztül kiemelkedően szerepeltek a Kazinczy Szép Magyar Beszéd nyelvművelő versenyeken. Ezen a területem végzett munkájáért Kazinczy-díjban részesült. 1974-ben miniszteri dicséretet kapott, amelyet a Minisztertanács Kiváló Munkáért Kitüntető Jelvénye követett 1985-ben, illetve a Vezető Pedagógus elismerés 1986-ban. Felettesei 1996-ban neki ítélték a Bercsényi Miklós Gimnázium emlékérmét. Két évvel később szülővárosa a Pro Urbe Törökszentmiklós-díjjal tüntette ki. 1999-ben pedig a Debreceni Akadémiai Bizottság DAB-díjával gazdagodott kitüntetéseinek sora.
Pedagógiai munkája mellett sok időt áldozott kutatásaira is. Tagja volt a Nemzetközi Filológiai Társaság magyar tagozatának.
Doktori disszertációját Szélpál Árpádról, a törökszentmiklósi származású irodalmárról és fotóművész munkásságárólé írta 1979-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.
58 évesen 2000. február 12-én hunyt el.
Forrás:
Pedagógusok arcképcsarnoka, 12. köt. Debrecen, 2013.