Fehérvári László 1943-ban született Kisújszálláson. Az általános és középiskolai tanulmánya után 1961-től a mezőtúri Felsőfokú Gépészeti Technikum hallgatója lett. Mezőgazdasági gépész szaktechnikus oklevelét 1963-ban szerezte meg.
A Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskolában technikus tanárként dolgozott. 1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán pedagógiai képesítést szerzve, műszaki tanár beosztásban folytatta munkáját. 1972 és 1973 között a tiszaderzsi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Termelőszövetkezet műszaki vezetője volt, majd visszatért Kisújszállásra és a 625. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben (ma Illéssy Sándor Szakközépiskola- és Szakiskola) helyezkedett el. 1976-ban megbízott igazgatóhelyettes lett, majd 1978-tól a gyakorlati oktatás-vezetőjévé nevezték ki. 1982 őszén a kenderesi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet igazgatói posztját nyert el.
1987-ben visszatért a kisújszállási szakmunkásképzőbe, ahol műszaki tanárként a munkaközösség vezetőjeként is tevékenykedett. 2004-ben vonult nyugdíjba.
2012. április 21-én helyezték örök nyugalomra Balatonfüreden.
Forrás:
Toldi Attila: In memoriam Fehérvári László. In: Kisújszállási nagykun kalendárium. Kisújszállás, 2013.: 189-190.