Debrecenben született 1933. április 4-én. Diákkorában futballozott, atletizált, asztaliteniszezett és röplabdázott. Iskolai kosárlabda válogatott volt. 1951-től 1972-ig a Szolnoki Dózsa (a Szolnoki Vízügy) sportolója. Háromszáz bajnoki vízilabda mérkőzésén 288 gólt szerez. Az 1954-ben, 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben, 1961-ben és 1964-ben országos bajnokságot nyert pólócsapat játékosa, csapatkapitány. 1957-ben a 400 és 1500 méteres gyorsúszás magyar bajnoka. 1953-ban bekerült az utánpótlás válogatottba. 1955 és 1965 között a vízilabda-válogatott 103 mérkőzésén szerepelt. Tagja az 1954-ben főiskolai világbajnokságot, 1956-ban Melbourne-ben olimpiát és 1958-ban Budapesten Európa-bajnokságot nyert csapatnak. Az 1960-as római olimpián bronzérmes. 1962-ben Lipcsében Európa-, 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok. 1965-től a Szolnoki Dózsa játékosedzője, majd vezetőedző.
1975. november 4-én hunyt el Jásztelek határában, közlekedési baleset következtében. A szolnoki temetőben kísérték utolsó útjára.
(Gyászértesítő - Verseghy Ferenc Könyvtár Aprónyomtatvány-tára)
(Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára)
1996-ban megkapta a Köztársasági Elnök posztumusz aranyérmét. Szolnokon a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában tanuszodát neveztek el róla (1997), s a külső falán 2008-ban márványtáblát állítottak. 2009-ben a tantermet neveztek el róla a Széchenyi Körúti Általános Iskolában. 2013. november 16-án a Szolnoki Vízilabda Arénával egy napon avatták fel az épület mellett a három szolnoki vízilabda olimpikon: Hasznos István, Boros Ottó és Kanizsa Tivadar mellszobrát.
Forrás:
Nemes András: Hetvenéves lenne Kanizsa Tivadar. Jászkun Krónika (2003.04.10.): 4.
Új Magyar Életrajzi Lexikon. 3 kötet. Budapest, 2002.
Varga Ferenc: Jász-Nagykun-Szolnok megyei sport életrajzi lexikon. Szolnok, 2004.